Alig több mint két hét múlva újraindulhat a Bundesliga

Alig több mint két hét múlva újraindulhat a Bundesliga

A jogtulajdonosok akkor is kifizetik a német labdarúgó-bajnokság közvetítési jogdíjának nagy részét, ha nem sikerül befejezni a szezont, amely ugyanakkor akár már május 9-én folytatódhat.

A német liga (DFL) vezetőségének csütörtöki közlése szerint egy kivételével az összes televíziós társaság rábólintott arra, hogy - a bajnoki küzdelmek folytatásától függetlenül - a közel teljes összeget folyósítja majd a klubok túlélésének érdekében.

Christian Seifert, a DFL vezérigazgatója azt is elmondta,

amennyiben a kormányzattól zöld jelzést kapnak, részükről akár május 9-én folytatódhat a világjárvány miatt március közepén felfüggesztett Bundesliga.

"Ha akkor kezdhetünk, készen állunk. Ha csak később, akkor is készen fogunk állni" - mondta Seifert arra utalva, hogy Angela Merkel kancellár, valamint a tartományok vezetőinek jövő szerdán Berlinben esedékes találkozóján dönthetnek a bajnokság folytatásáról is.

A DFL meghatározta a bajnokság zárt kapuk mögötti újraindulásának feltételeit is: eszerint maximum 213 hivatalos személy lehet jelen egyszerre a stadionban, ahol azon kívül további 109 biztonságért felelős személy tartózkodhat.

Szurkolók az arénákon kívül sem gyülekezhetnek, a játékosokat pedig amellett, hogy folyamatosan ellenőrzik majd, a mérkőzéseken egy kijelölt egészségügyi munkatárs felügyeli majd. Fertőzés esetén azonnal értesíteni kell a hatóságokat, ugyanakkor a csapat többi tagjai nem kerülnek automatikusan karanténba.