A Habitat for Humanity Magyarország idén kilencedik alkalommal publikálta éves jelentését a lakhatási szegénységről, amelynek bemutatóját ezúttal is október 5-én, a lakhatási világnapon tartották. Mindezt a harmadik alkalommal meghirdetett Hon-vágy 2020 fotópályázat díjátadója előzte meg, s ezúttal „Az otthon a védekezés frontvonalában” jeligére várták a képeket, amelyek a biztos otthon fontosságára vagy annak hiányára reflektáltak.
Farkas Boglárka a zsűri képviseltében ismertette, 51 pályamű érkezett hozzájuk, a zsűrinek pedig nehéz dolga volt, hiszen izgalmas, mély alkotások születtek. Végül sikerült kiválasztaniuk egy különdíjast és a három első helyezettet Sebestyén Lászlóval, aki kurátorként vett részt a folyamatban. A különdíjat Nagy Zsófia vehette át képsorozatával, aki egy rendkívül feminin, érzékeny módon mutatta be otthonát. Az alkotó elmondta, a fotókkal az volt a célja, hogy az elmúlt időszakban kialakult érzelmeket tükrözze vissza. A dobogó harmadik fokát egy egyéni alkotás tudhatja magáénak. Farkas Boglárka a művel kapcsolatban kifejtette, több szinten is működik a kép, hiszen azon túl, hogy megjeleníti a bezártságot, a társadalmi-gazdasági folyamatokra és a tömegtüntetésekre is reflektál. Külön izgalmas továbbá, hogy a mű egy önarckép, az „elég volt” felirat pedig sokat elárul. Az alkotó, Roppantó Krisztián elmondta, olyat akart mutatni, amit mindenki átérzett a járvány első hulláma alatt. A második helyezett szintén egy egyéni alkotás, melyben a játékosság és az online oktatás jelenik meg, bemutatva azt, milyen lehetett gyermekként, szülőként otthon lenni. Az alkotó Peresztegi Hanna.
Az első helyen Agyagási Sándor sorozata végzett. A képeken egy család mindennapjai jelennek meg. A fotók alkotója kifejtette, saját családját fényképezte a karantén ideje alatt, ami azért is izgalmas, mert kisfia ezt az időszakot megelőzően született, ezekbe a pillanatokba nyerhettünk betekintést a képek által.
Az alkotások október 20-ától az Andrássy úton lévő Flow Specialty kávézóban élőben is megtekinthetőek lesznek.
A díjátadót követően a lakhatási szegénység éves jelentéséről hallhattak az érdeklődők a fejezetek szerzőitől.
Éves jelentés – 2020
Szegfalvi Zsolt, a Habitat for Humanity Magyarország ügyvezető igazgatója köszöntőjében elmondta, 35 éve az Egyesült Nemzetek Szervezete minden esztendő októberének első hétfőjét a lakhatás világnapjává jelölte ki. Szegfalvi kifejtette, ez a nap többek között lehetőség arra, hogy nyomatékosítsuk:
Továbbá, hogy mindannyiunknak megvan a hatalma és felelőssége városaink jövőjének alakításában. Kitért arra is, a megfelelő otthon megléte most igazából élet és halál kérdése lehet: a COVID-19 betegség terjedésének megállításában az otthon az első védővonal, azok számára azonban lehetetlen ennek betartása, akik hajléktalanok vagy épp nem rendelkeznek megfelelő lakhatással.
A Covid-19 emlékeztet minket arra, hogy az otthon nem csak egy épület
– fogalmazott.
Gosztonyi Ákos, a Habitat for Humanity Magyarország szakpolitikai menedzsere, a kötet szerkesztője ismertette, idén a megtiszteltetés mellett kihívás is volt a munka. Utóbbi kapcsán elmondta, a jelentések logikája alapvetően az, hogy a kiadást megelőző évről számol be, és röviden kitér a kiadás évében történt fejleményekre. Idén is ezt a logikát igyekeztek követni, azonban nem lehetett figyelmen kívül hagyni, hogy 2020 tavaszán beütött a koronavírus-járvány, s minden társadalmi és gazdasági következménye szinten azonnal érződött.
Mindemellett további kihívást jelentett, hogy tudatosan abba az iránya igyekeztek a szerzőkkel terelni a gondolkodást, hogy az elemzésekből kitűnő problémákra megoldási javaslatokat is nyújtsanak. Erőpróbának számított az is, hogy szakpolitikailag rendkívül sűrű időszakban született a jelentés: az itthoni, operatív programok és a következő 7 év európai uniós (EU-s) költségvetésének tervezése közben. Továbbá várhatóan 2 héten belül meg fog jelenni az EU Felújítási Hullám nevű intézkedési csomagja is. Gosztonyi összegezve elmondta,
Mindezt teszi olyan nézőpontból, ami a legkiszolgáltatottabb rétegek, csoportok érdekeit tartja szem előtt.
Idén a szakemberek 5 fő témán keresztül világítottak rá a lakhatási szegénység alakulására, és az azt érintő, alakító tényezőkre:
- az első fejezetben a költségvetési és közpolitikai változásokra mutattak rá,
- a másodikban a megfizethetőségi problémákra fókuszáltak, idén különös tekintettel az eladósodásra,
- a harmadikban a befektetési célú ingatlanvásárlások lakhatási helyzetre gyakorolt hatását vizsgálták,
- a negyedik fejezetben az energiaszegénység jelenségét elemezték,
- az ötödikben pedig a fogyatékkal élő emberek lakhatási helyeztét mutatták be.
Információk és megoldási javaslatok öt fejezetben
Czirfusz Márton, az első fejezet szerzője elmondta, szükséges lenne, hogy a lakhatási ügyek helye egyértelműbb legyen a kormányzati struktúrában. Ez jelenleg a Pénzügyminisztériumhoz tartozik, de az ezért felelős helyettes államtitkár lényegében soha nem nyilatkozik lakhatási kérdésekben, valamint az látható,
Ezeken túl pedig – mondta Czirfusz – a kormányzati kommunikációban különböző kormányzati ráfordításokat több címke alatt kommunikálnak. Példaként említette, hogy a Falusi CSOK bekerült a koronavírus okozta válság megoldására szánt gazdaságvédelmi alapba az összes CSOK kiadáshoz hasonlóan. Novák Katalin a Családvédelmi Akcióterv részeként meséli el a Falusi CSOK-ra fordított kiadásokat, amikor pedig a Magyar Falu Programról beszél az abban illetékes kormánybiztos, akkor a Magyar Falu Program részeként utalnak a Falusi CSOK-ra, így ugyanazt a kiadást többféle címke alatt is el lehet adni a kommunikációban.
A szerző kiemelt két javaslatot is: az egyik, miszerint legyen pontosabban definiálva a kormányzaton belül, ki felelős a lakáspolitikáért, valamint legyen érdemi kommunikáció és konzultáció abban, hogy mit csinál a kormányzat; a másik – amit már évek óta hangsúlyoznak a szakemberek –, hogy mérsékeljék a lakhatásra fordított költségvetési kiadásokat, aminek pont az ellenkezője figyelhető meg.
Pósfai Zsuzsanna a megfizethetőségi fejezetet írta, melyben alapvetően arról van szó, hogy a háztartások a jövedelmükből mennyire tudnak megfelelő lakhatást biztosítani maguknak. Ez az elmúlt években egy olyan kérdéssé vált, ami érezhetően egyre több háztartásnak okoz gondot. Fontos szempontként emelte ki a szerző, hogy a magas lakhatási költségek mennyire aránytalan módon érintik a különböző jövedelmi helyzetű háztartásokat. S mi történik, ha valaki a jövedelmének több mint 40 százalékát költi lakhatási költségekre? Kétfajta következmény figyelhető meg, melyek gyakran együttesen vannak jelen:
A fejezet írója arról is beszámolt, sokkal több háztartásnak van személyi kölcsöne, mint lakáshitele, amik kockázatosabb konstrukciók. A hitelfelvétel sokszor egy lehetőség, viszont az alacsonyabb jövedelműek számára gyakran nem ugródeszkát jelent: őket sokkal inkább adósságspirálba sodorja különösen akkor, ha nem lakást vesznek belőle. Vagyis személyi kölcsön esetén, amit valamilyen megélhetési költségre fordítanak, a jövedelmük pedig ezt követően sem lesz magasabb. A hitelfelvétel tehát azoknak lehetőség, akiknek magasabb a jövedelmi státusza. Pósfai kitért arra is,
A harmadik fejezet szerzője, Tóth Kinga hangsúlyozta, bérlői generációról beszélhetünk: egyre nő azok száma, akik nem tudnak saját tulajdonban lakni, ugyanakkor az ingatlanpiac pörög. Kifejtette, egy ingatlanvásárlás akkor befektetési célú, ha tulajdonosa nem azért veszi, hogy lakjon benne, hanem azért, hogy az bevételt generáljon akár azáltal, hogy később magasabb áron eladja, akár, hogy rövidebb vagy hosszabb távon kiadja.
A jelenséggel kapcsolatban nagy az adathiány – mondta a szerző –, az azonban jól látszik, hogy 2015-től kezdődően folyamatosan nagyjából 40 százalék, vagy magasabb aránya a vásárlóknak befektetési céllal vásárolt ingatlant. Ez arra is utal, hogy ingatlanba fektetni rendkívüli módon megéri, jobban, mint állampapírba. Ezek az ingatlanok egyébként még nem jelentek meg a lakáspiacon, amiből arra következtethetünk, valószínűleg kiadják őket.
Az albérletpiac szabályozása kapcsán egyébként érdemes megjegyezni, hogy júniusban mutatta be a Habitat a Feketelakás 3.0 című javaslatcsomagját ezzel kapcsolatban.
Feldmár Nóra az energiaszegénységről szóló fejezetet ismertette. Általános meghatározás szerint
A terület nem régóta kutatott ilyen formában, azonban egyre nagyobb figyelmet kap, főleg EU-s szinten. Magyarországnak is van egy nemzeti energia- és klímaterve, amelyben említik az energiaszegénységet, azonban konkrét célkitűzések és programtervek nem jelennek meg benne.
A jelenségnek egyébként van egy erős „ördögi kör” része – fogalmazott a fejezet szerzője –, miszerint, ha valaki rossz anyagi helyzetben van, tipikusan rosszabb lakásban él, aminek rossz az energiahatékonysága, így arányában többet kell költenie például fűtésre vagy egyéb energiákra, s kevesebb pénze marad energetikai felújításokba fektetni. Ez a kör tehát külső támogatások és források nélkül megtörhetetlen. Ha az energiakiadásokat és a jövedelmet vesszük alapul, akkor pedig elmondható, a lakosság körülbelül 10 százaléka érintett ezzel kapcsolatban egy 2015-ös adatbázis szerint.
A szerző ismertette, a lakhatási kiadások közel 60 százaléka megy csak az energiára, s főleg a legalsó jövedelmi ötödben kevés fennmaradó jövedelme marad a háztartásoknak. A lakástípusok kapcsán egy 2015-ös adat alapján elmondható, minden ötödik lakás ún. „Kádár kocka”, ha pedig egy új építésű társasházhoz hasonlítjuk őket, fajlagosan, tehát négyzetméterre vetítve négyszer akkora az energiaigényük, ha nem kerültek felújításra. Az elmúlt években az Otthon Melege Program nyújtott kifejezetten energetikai korszerűsítésekre elérhető támogatást, azonban ezzel összesen sajnos csak az épületállomány kevesebb mint 1 százalékánál történt ilyen jellegű beavatkozás. Ráadásul ezekhez elég nagy önerőre és előfinanszírozásra volt szükség. Az alacsony jövedelmű háztartások tulajdonképpen ebből teljes mértékben kimaradtak, ismertette Feldmár Nóra.
Az ötödik fejezet szerzőjétől, Kovács Verától megtudhatták az érdeklődők többek között azt, hogy hazánkban a fogyatékos emberek igen nagy részének csorbul a lakhatáshoz való joga. A szakember kifejtette, Magyarországon ugyan elindult a kitagolásnak nevezett folyamat, aminek célja, hogy a fogyatékos emberek minél nagyobb számban élhessenek önállóan, ez azonban nagyon lassan zajlik, s csak azon 10 százalékukra hat egyáltalán, akik kitagolásra váró nagyintézményekben élnek. Hazánkban a 2011-es népszámlálás szerint nagyjából fél millióan vallották magukat valamilyen fogyatékkal élőnek, s az érintettek közel fele mozgássérültnek.
Szó esett továbbá arról is, hogy az önkormányzati bérlakásállomány fontos kulcspontja lehetne az önálló lakhatás biztosításának. Ebből az okból kifolyólag adatokat kértek a fővárosi kerületek és nagyobb vidéki városok önkormányzataitól arra nézve, mennyi és milyen akadálymentes bérlakással rendelkeznek. A szerző megosztotta tapasztalatait is ezzel kapcsolatban: sajnos
Ebből pedig az következik, hogy náluk jellemzően nem is élnek mozgáskorlátozott bérlők, vagy csak olyan férőhelyeken, amelyeket időseknek nyugdíjasház gyanánt, tehát egy másik fókusszal akadálymentesítettek.
A lakhatási szegénységről szóló kiadvány teljes PDF-változata letölthető, melyet internetkapcsolattal javasolt használni, hiszen az ábrák kattintást követően interaktív infografikákhoz vezetnek.