Lengyelország elnöke a radikálisabb Duda lesz - Komorowski belenyugodott

A Jobbik-közeli lengyel párt is elégedett.

A legerősebb ellenzéki párt, a Jog és Igazságosság (PiS) jelöltje, Andrzej Duda nyerte meg a vasárnapi lengyelországi elnökválasztást az Ipsos közvélemény-kutató által a szavazófülkéket elhagyók körében végzett felmérés szerint.

Dudának már a prognózisok kiadása után többen győztesként gratuláltak, néhány nyilatkozó pedig az ország előtt álló kihívásokra is utalt – áll az MTI összefoglalójában. A 45 éves jogász, aki a múlt évtized végén államtitkár-helyettesi posztot töltött be Lech Kaczynski elnöki hivatalában, majd 2011-től  parlamenti, 2014-től pedig európai parlamenti képviselő lett, a vasárnap éjjel közölt javított becslések, az úgynevezett late pollok szerint a szavazatok 52 százalékát nyerte el.

A másik jelölt, a kormányzó Polgári Platform (PO) támogatásával második elnöki mandátumért induló Bronislaw Komorowski a voksok 48 százalékát kapta. A becsült részvételi arány a felmérések szerint viszonylag alacsony, 55,5 százalékos volt. Ez is több azonban az első forduló hivatalos részvételi arányánál, mely a lengyelországi választások történetében a legalacsonyabb, 48,96 százalékos volt.

Megosztott Lengyelország

A választási térkép - az előző szavazásokhoz hasonlóan - Lengyelország földrajzi megosztottságát jelzi: az ország keleti fele többségében Dudára voksolt, míg a nyugati vajdaságokban Komorowski diadalmaskodott. Duda most azonban Sziléziában is nyert, amely eddig Komorowski szavazóbázisának számított. Dudát a fiatal választók mintegy 60 százaléka támogatta. Az első fordulóban harmadikként végzett, független Pawel Kukiz választóinak 60 százaléka is mellette tette le voksát.

Vesztes

Az exit pollok közzététele után a leköszönő Bronislaw Komorowski rövid beszédében gratulált Andrzej Dudának. Mint mondta, a választási eredményt

"nemcsak tudomásul venni, hanem tisztelni is kell".

Győztes

Andrzej Duda a zsúfolt választási központban köszönetet mondott választóinak, az egész társadalom támogatását kérve a nemzeti egység újrateremtéséért. Ezzel a lengyel társadalom erősödő megosztottságára utalt, mely az utóbbi években a két legnagyobb párt - a kormányzó PO és az ellenzéki PiS - tábora között rajzolódik meg.

Kommentek

Donald Tusk volt miniszterelnök, az Európai Tanács elnöke a Twitter közösségi oldalon megköszönte Komorowski "jó és becsületes elnökségét", Dudának pedig gratulált és jó választási időszakot kívánt neki.

Grzegorz Schetyna külügyminiszter úgy nyilatkozott a TVN24 hírtelevíziónak: Duda megválasztása "nagy kihívás a PO számára". Mint mondta, pártja számára nem lesz könnyű az októberi parlamenti választások előtt megfelelő következtetéseket levonni.

Még nincsenek tényleges eredmények.

Marian Kowalski, a Jobbikkal szövetséges Nemzeti Mozgalom (Ruch Narodowy) államfőjelöltje, aki a második elnökválasztási fordulóban nem vett részt, rövid interjúban kifejtette, hogy szavazott is és az eredménnyel is elégedett. Mint mondta, Komorowski eltávolítása a hatalomból szükséges volt és jó dolog, egyelőre nincs oka kételkedni abban, hogy Duda végrehajtja a választási ígéreteit. Egyúttal reményét fejezte ki aziránt, hogy a megváltozott hangulatban pártja is előre törhet, a hozzászólások szerint a lengyel emberek egyre radikálisabb változásokat akarnak.

A szavazatszámláláson alapuló tényleges eredményeket az országos választási bizottság (PKW) hétfő éjfélig ígérte.

30 millió ember voksolhatott

A vasárnapi választás során 27 817 választóhelyiségben mintegy 30 millió ember voksolhatott, ebből 192 ezren külföldön adhatták le szavazatukat. Az idei elnökválasztáson első ízben levélben is lehetett szavazni, erre a lehetőségre a második forduló előtt 57 500-an regisztráltak.

A közvélemény-kutatáson alapuló becsléseket eredetileg a szavazóhelyiségek bezárása után, este 9 órakor hozták volna nyilvánosságra. Az országos választási bizottság azonban másfél órával meghosszabbította a kampánycsendet amiatt, hogy egy sziléziai falu választóhelyiségét este fél 11-ig kellett nyitva tartani egy idős asszony ott bekövetkezett halála és az ezt követő szavazási szünet miatt.

Lengyelországban ötévente tartanak közvetlen, kétfordulós elnökválasztást.