Levegőhöz próbálják juttatni Pekinget

Szellőző korridorok hálózatát alakítják ki a város súlyos légszennyezési problémájának kezelésére.

Az egymással érintkező parkok, folyók, autópályák és alacsony épülettömbök hálózatából kialakított korridorok területéről eltávolítják a szabad légmozgást akadályozó magas szerkezeteket és a későbbiekben korlátozzák azok építését. Peking vezetése öt nagy, legalább 500 méter széles és több, ennél kisebb szellőző korridort alakít ki a városban - közölte a hivatalos kínai hírügynökség a projekt határidejének megadása nélkül.

[fb_pages_codes:econation]

Peking számára a kormány a légszennyezés 40 százalékos csökkentését írta elő 2020-ig a 2013-as szinthez képes. A nehézipari vállalatok és a gépjárművek károsanyag-kibocsátása, valamint időjárási tényezők kedvezőtlen egybeesése által okozott szmog miatt Peking Kína egyik legszennyezettebb városának számít. A legsúlyosabb szmogterhelés általában szélcsendes időben szokott kialakulni.

A Hszinhua hírügynökség a múlt hónapban arról számolt be, hogy Peking a szmog elleni küzdelem jegyében kétezer kisebb légszennyező vállalatot zárat be. Egy vezető környezetvédelmi tisztségviselő tájékoztatása szerint a város levegőjének szennyezettsége az utóbbi két évben már csökkent.