Libériában az ebola – Koreában a MERS gyilkolt

Libériában egy elhunyt 17 éves fiatalember holttestében mutatták ki az ebola vírusát.

Tolbert Nyenswah, aki a vérzéses lázzal járó fertőzés elleni küzdelmet irányítja a nyugat-afrikai országban, elmondta, hogy a fiatal június 24-én halt meg Nedowein településen, közel az ország nemzetközi repülőteréhez. A férfit halála előtt nem vizsgálták meg, hogy szervezete hordozza-e az ebola vírusát. Egyelőre nem tudni, hogy miképpen fertőződött meg.

Nyenswah elmondta, hogy az ügyben vizsgálat indult, de az embereknek nem kell pánikba esniük, mert Libériában nem tudnak más ebolafertőzéses megbetegedésről.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) május 9-én ebolamentessé nyilvánította Libériát, miután azt megelőzően 42 napig nem észleltek új megbetegedést.

A WHO adatai szerint 2013 decembere óta a három nyugat-afrikai országban 11 100 ember halt bele a vérzéses lázzal járó betegségbe, csaknem fele Libériában, ahol tavaly   augusztus és október között tetőzött a járvány.

A betegség tünetei közé tartozik egyebek közt a hirtelen felszökő láz, a hasmenés, hányás és bizonyos esetekben belső vérzés. A  vírus hatására összeomlik a szervezet véralvasztó képessége, fellép az elvérzés veszélye, majd a betegség végzetessé válik. Az  Ebola-vírust a Kongó egyik mellékfolyója után nevezték el, ahol a kórokozót felfedezték.

Újabb halálos áldozata van a MERS-járványnak Dél-Koreában, ahol már harminchárman haltak meg a kórban - közölte kedden a szöuli egészségügyi és népjóléti minisztérium.

Ezzel együtt már három napja nem regisztráltak újabb megbetegedést. A kelet-ázsiai országban 182-en fertőződtek meg a koronavírussal, mintegy két és fél ezren vannak házi karanténban. Ötvennégy beteget kezelnek kórházban, közülük tizenháromnak az állapota válságos.

A közel-keleti légzőszervi tünetegyüttest (MERS) okozó koronavírus tüdőgyulladással, lázzal, köhögéssel, légzési nehézségekkel járó fertőzést okoz, amely az atípusos tüdőgyulladáshoz (SARS) hasonlít, ám annál kevésbé agresszívan terjed. A halálos áldozatok több mint 90 százaléka idős, illetve más egészségügyi problémával küzdő ember volt, akinek állapotát tovább rontotta a MERS.

A betegség legutóbbi halálos áldozata 81 éves volt, magas vérnyomása és szívbetegsége volt. Dél-Koreában az első megbetegedést május 20-án regisztrálták.

A kórt vélhetően egy Szaúd-Arábiában járt férfi hurcolta be.