51 napig tartották fogva a törökök, mert az ISIS ellen küzdő szíriai kurdokkal fényképezkedett

Agyrém. 

A 27 éves férfi Isztambulból érkezett a párizsi Charles de Gaulle repülőtérre, ahol hozzátartozói és Francoise Nyssen francia kulturális miniszter fogadta. Loup Bureau azt mondta, hogy megkönnyebbült, ugyanakkor meglepődött, hogy pénteken szabadon engedték a török hatóságok.

"Természetesen megkönnyebbültem, hogy hazaértem. Kissé meglepődtem, amikor elengedtek, mert semmi nem utalt arra, hogy szabadon engednének" - mondta francia újságíróknak a repülőtéren. 

A szabadúszó újságírót, a TV5 Monde és az Arte televízió, valamint a Slate online magazin külsős munkatársát július 26-án állították elő az iraki-török határon, miután

több olyan fényképet találtak nála, amelyeken az Ankara által terrorszervezetnek tekintett Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia több tagjával együtt volt látható.

A török hatóságok "fegyveres terrorszervezethez való tartozással" gyanúsítják. Az YPG évek óta élet-halál harcot folytat az Iszlám Állam ellen, e küzdemükben az Egyesült Államok is támogatja őket. Ankara ugyanakkor azért tekinti őket ellenségének, mert azzal gyanúsítja őket: aktívan segítik a Törökország keleti részében harcoló kurd gerillákat. 

Az újságíró tagadja a vádat, és azt állítja, hogy a fotók 2013-ban készültek, amikor szíriaiak életkörülményeiről készített egy riportot, amelyet a TV5 Monde azóta sugárzott is. 

Elmondása szerint eleinte "bonyolult" körülmények között tartották fogva, de "miután Emmanuel Macron köztársasági elnök nyilvánosan bejelentette (augusztus közepén), hogy kérte a szabadon engedésemet (Recep Tayyip Erdogan török államfőtől), változások történtek. Az őrök például kezdték megérteni, hogy nem vagyok terrorista" - fogalmazott az újságíró. Apja ugyanakkor azt mondta, hogy a fiát

"úgy kezelték, mint a kurd foglyokat, fizikai és pszichológiai bántalmazásoknak tették ki". 

Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter múlt héten hivatalos látogatást tett Ankarában, ahol többek között az államfővel is találkozott, akitől személyesen kérte Loup Bureau elengedését.

Francia sajtóértesülések szerint a vádakat ugyanakkor nem ejtették a francia újságíró ellen, akit "továbbra is terrorizmussal gyanúsítanak, de szabadon védekezhet". A BFM hírtelevízió szerint az eljárás folytatódik ellene Törökországban, ahol az ügyvédjének kell magyarázatot adnia a bíróságon, de neki nem kell megjelennie.