Megegyezés született a kelet-ukrajnai Luhanszk megyében a civilek kimenekítését célzó tűzszünetről - jelentette be szerdán Telegramon a megyei közigazgatási hivatal vezetője.
AZ MTI szerint Szerhij Hajdaj azt közölte, hogy a tűzszünet helyi idő szerint reggel 9-kor lépett életbe.
Irina Verescsuk ukrán miniszterelnök-helyettes elmondta, megállapodás született arról, hogy szerdán kilenc humanitárius folyosón keresztül próbálják meg kimenekíteni az ostrom alatt lévő települések civil lakosait. Hozzátette azonban, hogy továbbra sem született egyezség a blokád alatt álló Mariupolból kivezető biztonságos folyosó garantálásáról, s azt mondta, aki mégis távozni akar onnan, a közeli Bergyanszkból már tovább tud utazni.
A mariupoli városi tanács azt közölte, hogy kedden több mint 4300, Mariupolból elmenekült embert szállítottak el Bergyanszkból Zaporizzsjába.
Ukrajna azzal vádolta meg az orosz erőket, hogy 15, Mariupolba humanitárius felszerelést szállító segélymunkást raboltak el. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök becslései szerint mintegy 100 ezer civil van továbbra is az Azovi-tenger partján fekvő városban.
Az észak-ukrajnai Csernyihiv városában az orosz erők - a regionális kormányzó bejelentése szerint - lebombáztak egy hidat, amely Vjacseszlav Hausz szerint a civilek kimenekítésére szolgált volna, illetve azon keresztül szállították a humanitárius segélyeket az ostromlott városba.
A helyi hatóságok kedden már arra figyelmeztettek, hogy Csernyihivben nincs víz, sem áram és humanitárius katasztrófát emlegettek.
Szerdán Kijevet is robbanások rázták meg, a fővárostól északnyugatra lévő térségből harcokat jelentettek.