A Pénzcentrum elemző cikke szerint a két éve jelen lévő koronavírus miatt a korábbi rekordhosszúságúról maratoni hosszúságúra emelkedett a műtétekre várakozók listája. Ugyanakkor egy csípő, illetve térdműtét, vagy egy epeműtét több éven át tartó halogatása már az életminőség jelentős romlásához vezethet. Ezért sokan dönthetnek úgy, hogy nem várják ki a várólistát, hanem magánúton végeztetik el a beavatkozást. Ehhez viszont nagyon mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk. Egy ilyen műtét átlagosan akár 2-4 havi fizetésbe is belekerülhet, amit kevesen engedhetnek meg maguknak.
A szaruhártya műtétekre több mint 2 évet várhatnak a betegek. Csípőprotézis műtétre a legtöbbet, 2521 napot - csaknem 7 évet! - kell várni a friss nyilvántartás szerint a Dél-Dunántúlon. A nyugat-dunántúli térségben térprotézisre 1939 napot jelez a NEAK rendszere, sérvműtétekre implantátum nélkül 1300 napot kell várni Észak-Magyarországon, Észak-Közép-Magyarországon pedig 1093 nap is lehet, mire egy szürkehályog műtétre bejuthat a beteg. Egy epekő műtétre is Nyugat-Közép-Magyarországon több mint 2,5 év a maximális várakozási idő.
A koronavírus-járvány miatt 2020-ban sok egészségügyi intézmény és az orvosok is korlátozottan voltak elérhetőek, ezért nagyobb szerepet kaptak a magánegészségügyi szolgáltatók, amelyek nagy része együttműködik az egészségpénztárakkal
- mondta el a Pénzcentrum kérdésére Dr. Váradi Péter, a Prémium Önkéntes Pénztárak igazgatótanácsának elnöke.
Közölte, hogy az idei első félévben a magyarországi egészségpénztárak - a hivatalos MNB-adatok szerint - 9,3 milliárd forintértékben finanszíroztak olyan szolgáltatásokat (jellemzően magán szakorvosi és fogászati ellátásokat) a tagoknak, amelyek a társadalombiztosítási ellátásokat helyettesítette, kiegészítette. Ez rekordot jelent, 2016 és 2020 között az első félévben még csak 5,7-7,7 milliárd forint között volt ez az összeg.
Gyurcsány miniszterének közpénzből megtámogatott cégét fényezi Szijjártó Péter
A néhai SZDSZ egykori elnöke amúgy gyakran elkíséri a külügyminisztert, aki most nagy örömmel jelentette be Kóka János közpénztámogatással megépült magánkórházának a fejlesztését. A valóban szép és modern magánklinika megvalósításhoz Kóka és cége a Doktor24 Medicina Zrt. 287 millió forint, vissza nem térítendő támogatás kapott tavaly a kormánytól.
A Pénzcentrum megvizsgálta, hogy mennyibe kerülne, ha valaki olyan műtéteket végeztetne magánklinikákon, amelyekre jelenleg a leghosszabb az átlagos várakozási idő az országban.
16,3 millió forintos szerződést kötött Kóka János magánklinikájával az MTVA
Végignézte az MTVA által 2021 augusztusig megkötött ötmillió forint feletti szerződéseket a 444.hu, és így találtak rá arra egy, a Doktor24 Medicina Zrt.-vel májusban megkötött 16,3 millió forintos szerződésre. Érdekesség, hogy a cég egyik tulajdonosa és igazgatósági elnöke Kóka János, az SZDSZ volt elnöke, a Gyurcsány-kormány gazdasági minisztere.
Az árlisták alapján belátható, hogy akár egy kisebb beavatkozásról legyen szó - mint az epehólyag eltávolítás, vagy a szürkehályogműtét -, akár nagyobbról, egy átlagos magyarnak nagy kiadást jelenthet magánúton.