Szakszervezet: Leépítésre, elbocsátásokra számítanak az Operaház művészei

Szakszervezet: Leépítésre, elbocsátásokra számítanak az Operaház művészei

Ókovács Szilveszter főigazgató szeptember 21-én az Inforádió élő műsorában jelentette be, hogy a megemelkedett rezsiárak miatt, a fűtési szezon idejére bezár az Erkel Színház. A direktor úgy fogalmazott, vakon repülnek, ködben, éjjel, ugyanis még nincsenek tisztában az összes intézményük pontos áremelkedésével. Ezt megelőzően már szeptemberben az összes, Eiffel Műhelyházba felnőttek számára meghirdetett műsort törölték, összesen 130 előadást és programot. 

A Magyar Narancs korábban már érdeklődött a Magyar Állami Operaháznál, hány fő elbocsátásra készülnek amiatt, hogy a kormány 1 milliárd forinttal csökkenti évközben az intézmény támogatását. Akkor, szeptember elején, az Opera azt közölte, nem készül csoportos létszámleépítést végrehajtani a forrás elvonása miatt.

A hetilap most úgy értesült, hogy

Ókovács Szilveszter főigazgató belengette az egész társulatot érintő változtatásokat, amelynek részleteit a szakszervezetek kérésére nem hajlandó megosztani.

Bárány Balázs,  Magyar Állami Operaház dolgozóit képviselő Operaházi Dolgozók Független Szakszervezete (ODFSZ) elnöke levélben kérte a főigazgatót, hogy - ígéretét nem feledve - a társulat egészének a sorsára nyilvánvalóan ható, türelmetlenül várt tájékoztatást megtegye a megszokott formában és módon. Tudomása szerint ugyanis ezt már megtette az Opera vezetőivel.

Az ODFSZ azért sürgeti a tájékoztatást, mert az általuk képviselt dolgozók csak arra tudnak gondolni, hogy elbocsátásokra kerül sor. A szakszervezet emlékeztette a főigazgatót arra, hogy az elmúlt másfél évben nyilvántartásunk szerint a Fővárosi Törvényszék, illetve a Fővárosi Ítélőtábla tíz alkalommal marasztalta el jogerősen a Magyar Állami Operaházat a konzultációs jogaik megsértése miatt. Legutóbb szeptember 12-én hozott elmarasztaló tartalmú végzést az Operával szemben a Fővárosi Törvényszék Munkaügyi Bírósága, miután a szakszervezetek júliusi konzultációs kezdeményezésére semmilyen választ nem adott.