Nem a dohánybolt-mutyi, a földrablás, Vajna kaszinói, vagy Rogán tízmilliója miatt. Ezek pusztán annyit jeleznek világosan, hogy a politika ugyanolyan mocskos, és talán még korruptabb, mint 2010 előtt. Nem mondom, ez is rohadtul frusztráló, de számomra ez a küzdelem soha nem erről szólt igazán. Hanem arról, hogy
milyen országban akarok élni.
Olyanban biztosan nem, ahol a nemzet egyharmadát idegen élősködőnek, huszonhármmillió románnak, vagy segélyre ácsingózó útlevélvadásznak lehet bélyegezni, ahol békés tüntetőket lehet félholtra verni, fél szemére megvakítani és húsz perces tárgyalásokon évekre ítélni. Ezt a „magyar” jelzőtől megfosztott országot tüntette el Istennek hála a szavazók háromnegyede hat évvel ezelőtt.
És most épül helyette egy másik. Olyan,
- ahol ártalmatlan airsoft fegyverekkel edző fiatalokat lehet „dzsihadista szabadcsapattá” hazudni.
- Ahol egy kamaszkora óta meggyőződéses nemzeti érzelmű politikust általános iskolai szintű fogalmazványokban lehet megrágalmazni azzal, hogy „Haynaura koccint”.
- Ahol le lehet kurvázni egy három gyerekes édesanyát, csak, mert a férje ellenzéki.
- Ahol a hatalom számára kellemetlen, vagy időközben azzá vált embereket napokon, heteken át titkosszolgálati szintű akciók keretében követnek, hogy aztán az öltözködésükön vagy a magánéletükön csámcsogjanak habzó szájjal.
Ahol az ellenfél mocskolásának, gyalázásának, sárba rántásának az égvilágon semmilyen határa nincs. Ahol
az emberi méltóság tisztelete pusztán a hülye idealisták gyengesége,
amit a komoly profik nem engedhetnek meg maguknak.
Ugyan már,
ilyen a bulvár!"
- intézheti el egy legyintéssel a felületes szemlélődő. Csakhogy ennél sokkal többről van szó. Ez a gusztustalan szutyok-áradat ugyanis nem Kelemen Annáról, vagy Alekoszról jelenik meg a Hot! Magazinban – hanem komoly közéleti szereplőkről
kormány-közeli, közpénzzel kitömött orgánumokban.
Ha létezett értelmes és vállalható konszenzusa az elcseszett rendszerváltásnak, hát az
a politika és a magánélet szigorú elválasztása
volt. Mert azt csak a két évszázada újra, meg újra előtörő morális görcsökben fetrengő neoprotestáns Amerikában gondolják, hogy a jó politikusnak egyszerre kell antialkoholista amish favágónak, vidám és segítőkész kiscserkésznek és példás családapának/anyának lennie. Mi itt Európában jó pár évtizede úgy gondoljuk, hogy bőven elég, ha nem teszi tönkre és/vagy rabolja szét az országot. Mi ugyanis még emlékszünk az olyan arcokra, mint Hitler, Rákosi, vagy Kádár. Akik mindhárman egész életükben egy nőt szerettek, tartózkodtak minden magánéleti kanyartól, vagy társasági kilengéstől.
És mellesleg elvetemült, mocskos gyilkosok voltak.
Mi itt, Európában magasról teszünk a politikusok magánéletére, és cserébe elvárjuk, hogy ők is tartsák minél távolabb magukat a miénktől. És addig vagyunk Európa, ameddig ehhez az íratlan szabályhoz tartjuk magunkat.
"Oké, ez igaz, de mit kell akkora feneket keríteni annak, ha pár hülye újságíró kicsit túlmegy a jóízlés határain?"
- mondhatják erre sokan. Csakhogy ezek a gyomorforgató „riportok” nem kiégett, félalkoholista, kopott zakóban láncdohányzó bulvárújságírók kétségbe esett szenzációhajhászásai – hanem
a hatalom legmagasabb szféráiban
megszületett utasítások végrehajtásai.
Ne kenegessük a grízt: beszélhetünk Habony Művekről, vagy Vajna Birodalomról, röhöghetünk Kunfalvi „náci-e vagy?” Nórán, és kiköphetünk G. Fodor Gábor tahósága láttán. Igazunk is van. De ezek a sajtóprostik és médiastricik legjobb formájukban is legfeljebb futók lehetnek ezen a sakktáblán. A kéz, amely mozgatja, amely a céghálózatok és szerkesztőségek élére helyezi őket:
Orbán Viktor.
Ő az, aki nem csak elnézi, de el is várja ezt a patkánytempót. Mert a polgári Magyarország álmát már rég lehúzta a wc-n. Mert rájött, hogy a polgári Magyarországon
öntudatos keresztény, magyar polgárokat kellene kormányozni
– az pedig piszkosul strapás meló, és nem is fizet igazán jól.
Egymást maró, egymás kocsijában, hálószobájában, és lelkében turkáló patkányokat sokkal könnyebb irányítani.
A bűvös furulyát, a patkánylelkeket vezérlő médiát épp most faragják. A mesében a patkányok engedelmesen, tömött sorokban menetelnek a mágikus muzsikára – egyenesen a folyóba, ahol mind megfulladnak. Ezt a sorsot szánják nekünk is.
A Fidesz a polgári Magyarország álmát Patkányország rémálmára cserélte.
Ehhez viszont szükségük lesz tízmillió engedelmes, gonosz és ostoba patkányra. A következő két esztendő arról fog szólni, hogy ilyen patkányokká válunk-e mi, magyarok. Vagy széttörjük a patkányfogó fején a szaros furulyáját, és elkergetjük a fenébe? Ha van élet-halált harc, hát ez az. Én állok elébe. Velem tartanak?