Szinte biztosan nem választják meg főpolgármester-helyettesnek a pénteken bejelentett Tüttő Katát. A szocialista várospolitikusnak legalább 17 támogatót kellene szereznie a (főpolgármesterrel együtt) 33 fős Fővárosi Közgyűlésben, vagy – ha úgy tetszik – legfeljebb 16 képviselő utasíthatná el a jelölését. Karácsony Gergely pénteken délelőtt jelentette be, hogy az ő korábbi városüzemeltetésért felelős helyettesét szeretné maga mellett látni.
Először a Podmaniczky Mozgalom háromfős frakcióját vezető Vitézy Dávid nyilatkozott meg, aki szerint a mostani jelölés is annak bizonyítéka, hogy Karácsony Gergely „a Fővárost behálózó szocialista polip foglya. A főpolgármesteri címért folyó versenyben nagyjából három lépcsőháznyi szavazattal (a többszöri újraszámlálás után 293 voks volt a különbség) alulmaradt Vitézy Dávid azt veti Tüttő Kata szemére, hogy „részt vett az orosz metrófelújítás beszerzését intéző bizottságban, már Hagyó Miklós idején is a fővárosi szocialisták képviselője volt, s a fővárosi parkolási maffia főszereplőivel ült közös MSZP-frakcióban ciklusokon át”.
„Nem számíthat a támogatásunkra”
– szögezte le a Podmaniczky Mozgalom vezetője.
Vitézyhez hasonlóan a „szocialista polip egyik intézőjének” nevezte Tüttő Katát a Tisza Párt elnöke. Magyar Péter sérelmezte, hogy Karácsony a jelölés előtt senkivel sem egyeztetett, így véleménye szerint Tüttő „nem számíthat öt szavazatnál többre”. Felidézi, a főpolgármester előző jelöltjeiről nem volt hajlandó tárgyalni a közgyűlés, de az ellenzéki vezető arra is emlékeztet, az akkori személyi javaslatot a baloldali koalíció frakcióvezetője, Barabás Richárd vonta vissza, így nem is lehetett szavazni arról.
„Pont ezekre a kavarásokra és erre az MSZP–DK–Fidesz fővárosi polipra (parkolóbiznisz, orosz metróbeszerzés, BKV-korrupció…) mondtak nemet tavaly a fővárosiak”
– zárta posztját a tízfős fővárosi frakcióval rendelkező Tisza Párt elnöke.
Karácsony Gergely helyett inkább a Tisza Pártot vette célkeresztbe Szentkirályi Alexandra, aki szerint az elhibázott döntéseket együtt hozza Karácsony, a Tisza, a DK és Vitézy Dávid. (Ez azért érdekes, mert Szentkirályi épp Vitézy javára lépett vissza az önkormányzati választáson. – A szerk.) A korábban, Tarlós István főpolgármestersége idején szintén főpolgármester-helyettesként dolgozó frakcióvezető szerint a Tiszának kellene helyettest jelölnie Karácsony Gergely mellé, „az ő szavazatuk nélkül ugyanis Karácsonynak nem lesz helyettese”.
A szintén tízfős frakcióval rendelkező fideszes várospolitikus később a posztjához fűzött hozzászólásban ezt írta:
„Mi természetesen nem fogjuk támogatni a szocialista Tüttő Kata helyettességét, aki az előző ciklusban már öt éven keresztül tétlenül nézte, ahogy Karácsonyék eltapsolják a budapestiek pénzét.”
Ez a három nyilatkozat azt jelenti, hogy legalább 23 közgyűlési képviselő nem fog igennel szavazni Tüttő Katára, vagyis esélytelen a megválasztása.

Ha a Fővárosi Közgyűlés nem tud főpolgármester-helyettest választani, akkor Sára Botond főispán kezébe kerül a döntés joga, aki a közgyűlési tagok közül jelölhet ki egy személyt a posztra. Ehhez a Kormányhivatal fideszes vezetője köteles lesz konzultálni Karácsony Gergellyel, ám ahhoz nem köteles tartania magát. És ha ily módon helyre is áll a Fővárosi Önkormányzatban a törvényes működési rend, akkor is a főpolgármesteren múlik, hogy a főpolgármester-helyettesi szék egyelőre ismeretlen várományosan milyen jogköröket kap. Karácsony Gergely ezzel korábban ezt nyilatkozta:
„a főispán embere majd kap egy irodát a negyedik emeleten egy kávéfőzővel és nulla jogkörrel”.
