A NASA prioritásai között az elmúlt években ismét előkelő helyre került a Mars-projekt. 2014 januárjában az űrügynökség bizonyítékokat mutatott be arra vonatkozóan, hogy az ősi Marson adottak voltak az élet kialakulásának feltételei, ezután az Opportunity és a Curiosity marsjárók feladatát is módosították és az ilyen jellegű kutatásokat állították célkeresztbe.
Azt viszont sokan valószínűtlennek tartják, hogy a robotok által végzett tevékenységek választ adhatnak a potenciális marsi élettel kapcsolatos kérdéseinkre. Első körben valahogy meg kellene ugrani azt a szintet, hogy egy szondának ne csak odaszóló jegye legyen, hanem vissza is: kőzetmintákat hozzon a Marsról a Földre. Ez szerepel is a NASA középtávú céljai között.
Az álom viszont az emberes küldetés, ami biztos, hogy meg fog valósulni, csak az a kérdés, hogy mikor. Hallhattunk már olyan remekül marketingelt projektekről, mint a MarsOne vagy a Mars Direct, de a NASA szigorúan tudományos megközelítéséből egyértelműen kiderül, hogy ma még félelmetes kihívást jelent űrhajósok Marsra juttatása. Nem csak a mérnöki oldala rendkívül bonyolult a történetnek, hanem a mentális és állóképességbeli is.
Az első idegen bolygó, amire ember léphet
És sokak szerint egyúttal az első emberi település is a Földön kívül, de erre később még visszatérünk.
Az eddig legtávolabbra merészkedő emberes űrrepüléssel a Holdig jutottunk, ami kevesebb mint 400 ezer kilométerre van tőlünk. Az asztronauták számára az utazás oda-vissza három-három napig tartott. A gyakorlatban magukra voltak utalva, de folyamatos rádiókapcsolatban álltak a földi irányítóközponttal és a biztonság kedvéért néhány napos holdi tartózkodásra elegendő utánpótlást is vittek magukkal.
A Mars ehhez képest a legjobb esetben is körülbelül 56 millió kilométerre van a Földtől, ez 140-szer nagyobb távolság, mint amit eddig valaha megtettünk az űrben, emberekkel a fedélzeten. Ha valamilyen technológiai lehetőségnek köszönhetően a Mars-űrhajó akkora sebességgel közlekedne, mint a robotszondák, akkor is legalább hat hónapig tartana az út a vörös bolygóig.
Súlytalanság
Néhány űrhajós már egy évnél is hosszabb időt töltött súlytalanságban, Föld körüli pályán. Megfelelő étrenddel, rendszeres testmozgással és orvosi felügyelettel egészségkárosodás nélkül landoltak újra a földfelszíni gravitációban. A hat hónapig tartó utazás után a Marson viszont nem a megszokott gravitációval találkoznának: a földinél gyengébb a nehézségi erőtér és értelemszerűen biztonságos környezet sem fogadná őket.
Kozmikus sugárzás
Ez még a gravitációs kérdéseknél is komolyabb terület. A Napból és más forrásokból érkező kozmikus sugárzás nem egy barátságos dolog, ellenben kifejezetten káros. A Föld mágneses tere és légköre véd minket tőle, sőt, a magnetoszféra túlnyúlik az űrállomás keringési magasságán is, ezért ebből a szempontból az ott dolgozó űrhajósok is biztonságban vannak.
A hosszú bolygóközi utazás során viszont végig ki lennének téve a sugárzásnak az űrutazók és a Marson sem lenne sokkal jobb a helyzet: a bolygó mágneses tere alig mérhető és nem globális, plusz a légkör is ritka.
Technológia
Ahhoz viszont, hogy a súlytalanság és a kozmikus sugárzás problémaköréig eljussunk, szükséges az a technológia, ami a Marsra viszi az embert. Röviden összefoglalva a mostaninál erősebb, kémiai meghajtású rakétákra van szükség és nagyobb űrhajókra, amik hosszútávon biztosítják a legénység életfeltételeit.
A NASA az Oriont kifejezetten távoli űrutazásokra fejleszti, mélyűri lakómodullal, amiben 4-6 fő több hónapos útra is indulhat. Elon Musk és a SpaceX a Dragon űrhajóval menne a Marsra.
A SpaceX egy potenciális Mars-rakétát két nappal ezelőtt másodszorra tesztelt, a Falcon Heavy első útjáról itt számoltunk be:
Akkor indulhatunk a Marsra? | Alfahír
Kedden mindenki, akinek van internete, vagy esetleg a Kennedy Űrközpontban tartózkodott, élőben nézhette, ahogy a SpaceX megpróbálja útnak indítani az űr felé a világ legerősebb rakétáját. Elon Musk sem volt biztos a dolgában, azt mondta, ötven százalék esély van arra, hogy már az indítóálláson felrobban az egész.
Gyarmatosítunk?
A fent említett hat hónapos út csak akkor érvényes, ha pont a megfelelő oppozícióban indulnak útnak. Ha már odaértek, akkor néhány hét elteltével bezárul ez az ablak és két év múlva nyílik újra. Ahhoz viszont jelenleg felfoghatatlan mennyiségű üzemanyagot kellene betankolni és szállítani, hogy odaérjünk, valamint a Marsról történő felszálláshoz és visszaúthoz is elegendő legyen. Néhány elképzelés arról szól, hogy egy másik űrhajót előre a Marsra lehetne küldeni – ahogy a robotszondákat – és az űrhajósok dolguk végeztével azzal térnének vissza.
Erőforrások
A Curiosity kutatásai szerint a marsi talaj sok vizet tartalmaz, ezt pedig ki lehet használni. A vízből folyékony hidrogént és folyékony oxigént is elő lehet állítani, ezeket egy hajtóműben elegyítve és elégetve jelentős tolóerőhöz jutunk. Ugyanez azt is jelenti, hogy valószínűleg tudnánk energiát termelni a Marson.
A helyi erőforrások kihasználására egyre több ötlet születik, az egyik szerint napelemes üzemanyaggyárat vinnének magukkal, vagy akár előre odaküldött, automatikus eszközök is megkezdhetik az ember érkezése előtt a későbbi üzemanyag felhalmozását. Ez közelebb van, mint hinnénk: a NASA 2020-ban útnak indítandó marsjárója magával viheti a MOXIE névre keresztelt berendezést, ez az oxigént előállító telep prototípusa.
Élelem
A Marson termesztett növényeknek is szüksége lesz szén-dioxidra, tápanyagokra, vízre és napfényre. Szén-dioxid és víz van a bolygón, de a rendkívüli hideget és az alacsony légnyomást már nem élnék túl ezek a növények, tehát szükség lehet egy üvegházra, mesterséges légkörrel és a Földről szállított, tápanyagokkal dúsított talajjal. A napfényt a NASA napenergiával működő LED-lámpákkal pótolná, amelyek a fotoszintézishez szükséges hullámhosszon világítanának.
Kolónia
A Marsról álmodozók jövőképe egy állandóan lakott telep a bolygón. Ha sikerült megoldani a fent említett problémákat, a gyakorlati megfontolás egy állandó telep létesítése mellett szól. Ha felépítették az üzemanyagot termelő egységeket és működőképes az üvegház is, akkor a későbbi expedícióknak már jóval könnyebb dolguk lehet, és a Nemzetközi Űrállomáshoz hasonlóan, válthatják egymást az űrhajósok a telepen. Ha az indítási ablakokat vesszük figyelembe, akkor egy ilyen misszió két évig tartana.
A hosszútávú életben maradást segítheti a természetes barlangok és üregek kihasználása, ilyeneket már fedeztek fel a keringőegységek, ezekben stabilabb a hőmérséklet és kevésbé erős a kozmikus sugárzás.
A jelenlegi tervek szerint maximum két évtizedet kell várnunk arra, hogy ember lépjen a Marsra. Ha a fent röviden vázolt elképzelések megvalósításához szükséges technológia rendelkezésre fog állni, és ehhez párosul a megfelelő ambíció, nem csak arra kaphatunk választ, hogy létezett-e élet a Marson, de egy remek lehetőséghez juthat az emberiség a hosszútávú fennmaradásra.