A Népszabadság a rendszerváltásig a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) központi lapjaként működött. Az MSZP-nek eddig jelentős befolyása volt a lapra, az általa alapított a Szabad Sajtó Alapítvány révén. Nyilván a baloldali pártok mélyrepülése után Népszabadság Zrt. veszteségeit nem tudta fedezni a szocialista alapítvány, lépni kellett valamit, az eladás évek óta érlelődött. Ekkor lépett közbe a megmentő. A Szabad Sajtó Alapítvány a nyáron adta el tulajdonrészét a többségi tulajdonosnak, a Mediaworksnek.
Decemberre a Mediaworks, tehát a Népszabadság lapigazgatója az a Madarász János lesz, aki jelenleg a Habony Árpád érdekeltségébe tartozó Modern Média Groupnál kereskedelmi igazgató. Habony pedig ugye Orbán Viktor közkedvelt, közismert tanácsadója. Durva.
Madarász a Népszabadság mellett a Világgazdaság és a Nemzeti Sport magazinért is felelős lesz. Az MSZP szerint a Népszabadság a kormányzati propaganda alá kerül, az Együtt bízik benne, hogy a napilap megvédi függetlenségét, a DK nem kommentált, az olvasókra bízza a Népszabadság további sorsát. Erősen kérdéses, hogy mit kezdhet egy fideszes médiaguru egy baloldali olvasótáborral rendelkező napilappal, hiszen az esetleges hirtelen világnézeti pálfordulást nyilván nem tudja lekövetni a Magyar Időkkel és a Simicska-háborúval amúgy is megbolondított konzervatív piac. Mégis hogyan állhatna a jobbos köznyelvben „Néphazugságként” emlegetett lap a Fidesz szolgálatába?
Ha azonban a Népszabadság megmarad a baloldalon, a Népszabadság oldalain pedig az MSZP, akkor a lapigazgatónak hálás lehet a szocialista párt és vice versa. A lapigazgató pedig ugye Orbán emberének az embere és ki tudja, hogy mikor követi a médiakoalíciót, tényleges, nem csupán a háttérben zajló nagykoalíció?
Talán csak Orbán.