A „Magyar sajtó helyzete 2017-ben” című beszélgetés vendégei Bajomi-Lázár Péter médiakutató, Bátorfy Attila oknyomozó újságíró az Átlátszó.hu portáltól, valamint Szalay Dániel a 24.hu médiapiaci munkatársa voltak. A beszélgetést Háhner Petra moderálta.
Létezik sajtószabadság 2017-ben Magyarországon?
A nyitókérdés napjaink egyik legaktuálisabb témájára vonatkozott. Bajomi-Lázár Péter határozottan kijelentette, hogy:
„Nem szabad a sajtó.”
A médiakutató utána kifejtette, hogy a sajtószabadság nem egyszerűsíthető le egy bináris kérdéssé, tehát nem arról szól, hogy van vagy nincs. Ezt egy skálán lehet mérni, melynek során összehasonlíthatjuk a normatív elvárásokkal vagy más országok médiapiaci helyzetével a magyar viszonyokat.
Emellett a sajtószabadságnak két dimenziója van: a szólás és a tájékozódás szabadsága. Az előbbit biztosítottnak látja, míg az utóbbi szerinte hiányzik Magyarországról, amit egy példával is alátámasztott.
„Nem tudjuk mi folyik a Parlamentben, nem tudjuk, hogy mi a helyzet Pakssal, nem tudjuk, hogy Habony Árpád pontosan miből él.”
Szalay Dániel úgy látja, hogy korlátozott szabadságról beszélhetünk, és ilyen esetekben mindig az a kérdés, hogy mihez mérjük ezt. Ha egy diktatúra a viszonyítási pont, akkor jól állunk. Bátorfy Attila szerint ha a nyers adatokra hagyatkozunk, akkor azt láthatjuk, hogy nagyjából hasonló arányban állnak a kormánypárti és ellenzéki médiumok, de az online térben talán egy kicsit a kormánykritikus oldalak felé billen a mérleg. Az alapvető problémának inkább azt látja, hogy a kormányhoz köthető médiumok sikeresen felépítettek egy falat, amit hermetikusan le is zártak, így sikerült elérniük azt, hogy több millió emberhez nem jutnak el a korrupciós- és egyéb botrányok. Példának hozta a közmédiát, mely nem egy magánvállalat, ami eldöntheti, hogy milyen híreket közöl le, hanem, ahogy a nevéből is adódik, a közt kellene szolgálnia – ilyen értelemben tehát a működése sérti a tájékozódáshoz való jogot.
Informális kontroll alatt állnak a médiumok?
Bátorfy Attila szerint alapvetően a szabályozó- és intézményi környezet nem tér el az európai gyakorlattól, de ez nem garancia a helyes működésre. Előfordult már, hogy ugyanazokat a szabályokat szelektíven alkalmazták, például a médiumok egyesülése kapcsán említve az RTL és a Centrál házasságának megtiltását.
Bajomi-Lázár Péter szerint a szabályozó háttér csak közeli okként hozható fel erre a helyzetre, a történelmünk is felülírja a törvényeket.
„Minél gyengébb a kormány, annál erősebb a sajtó.”
Ebből következik, ha a választási rend a koalíciókötésnek kedvezne, vagy a pártok belső szabályzata konkrét előírásokat tartalmazna az egyeztetésekre vonatkozóan, sokszínűbb lehetne a média. Az viszont kérdés, hogy ezek a problémák a mostani kormányhoz köthetők-e, vagy csak most lettek jobban láhatóak.
Bátorfy Attila erre erősített rá azzal, hogy szerinte a médiapiac szereplőinek könnyű a kormányra mutogatni. Ha a jelenlegi szabályozási környezetet kivennénk a képletből, akkor sem lenne minden rendben, ugyanis már a Fidesz hatalomra kerülése előtt 60-70 milliárd forint tűnt el a médiapiacról a válságnak köszönhetően.
„Ha nem lenne politikai nyomás, akkor az újságírókat a gazdasági szervezetek presszionálnák.”
Szalay Dániel is csatlakozott a lesújtó véleményhez, szerinte a gazdasági környezet már tíz éve válságos, tehát nem újkeletű problémáról beszélünk. A helyzetet csak súlyosbította, hogy
„A megrogyott piacot kezdte püfölni a kormány, és hamarosan padlóra is küldheti.”
Bajomi-Lázár Péter a Freedom House jelentésére hivatkozva kifejtette, hogy a rendszerváltozást követően értelemszerűen javult a sajtószabadság helyzete, egészen az EU-s csatlakozásig, majd 2006-tól kezdődően régiós szintű visszaesés tapasztalható. Szerinte ez arra vezethető vissza, hogy a csatlakozás után már semmilyen érdek nem fűzte az államokat a helyzet javításához, a belépési feltételek teljesülése után pedig az uniónak is elfogytak az eszközei a nyomásgyakorlásra. Itthon viszont 2010 óta még tovább romlott a helyzet.
„A sajtószabadság csak Budapesten maradt meg valamennyire. A helyi rádiók az MTI híreit sugározzák, a megyei napilapok Mészáros Lőrinc tulajdonában vannak.”
Több, egymástól független nemzetközi kutatás is azt mutatta, hogy Magyarország a sajtószabadság terén a Balkánhoz tartozik.
Bátorfy Attila egy eddig nem publikált felmérésre hivatkozva elmondta, hogy 30 európai ország közül már csak Törökországot előzzük meg, az előnyünk pedig pont annyi, hogy nálunk nem börtönöznek be újságírókat.
Szervilisek a magyar újságírók?
Bátorfy szerint nem feltétlenül kell szolgalelkű újságírókra gondolunk, a pártokhoz köthető sajtó nyugaton is létezik. Az égető kérdés az, hogy mennyire szorosan zárnak a zsilipek a különböző médiumok között, ugyanis a kormányzati sajtóh egyszerűen nem hoz le bizonyos információkat – ehhez pedig sikerült is megtalálniuk a megfelelő embereket.
Szalay Dániel szerint azt is figyelembe kell venni, hogy valaki kényszerből dolgozik kormánypárti médiumnál. Lehet, hogy nem akar ott lenni, de ha mondjuk van három gyereke, nehéz mit tenni.
„Az a felfogás, hogy a sajtót el kell választani az államtól és minden érdekcsoporttól, naiv és idealista álláspont”
- állítja Bajomi-Lázár Péter. Szerinte a sajtónak tükröznie kell a társadalom felépítését, értékeket és érdekeket egyaránt közvetítve. Az a kérdés, hogy az újságíró a saját meggyőződése miatt dolgozik úgy ahogy, vagy nyomást gyakorolnak rá. Szalay szerint lehet máshogy látni a világot, de ez nem jelenti azt, hogy híreket kell hamisítani.
Olvasói felelősség
Bátorfy Attila óvatosságra int ebben a kérdésben, rossz az a megközelítés, hogy a buta olvasók azt kapják, amit érdemelnek. A fő kérdés itt az, hogy a médiamenedzserek kikkel és milyen feltételek mentén kötnek üzleteket, és itt nem feltétlenül a politikai háttérre kell gondolni.
Szalay Dániel szerint olvasói felelősségről akkor beszélhetnénk, ha piaci alapon működne a média. Az üzleti modell azonban válságban van, a portálok kitettsége nagy az olvasók és a hirdetők felé is.
Bajomi-Lázár Péter szerint Magyarországon az elmúlt 100 év 11 rezsimje a saját ideológiáját igyekezett képviselni, így az átmeneti társadalmakban pártos újságírás alakult ki.
„A kelet-európai olvasó pedig ebben a helyzetben tények helyett sokkal inkább megerősítésre vár.”
Hogyan lehet javítani a helyzeten?
Szalay és Bátorfy szerint a crowdfunding – tehát a közösségi finanszírozási modell adhatja a legnagyobb szabadságot, de ez sem biztosít teljes függetlenséget, mert bizonyos olvasói igényeket ki kell szolgálni.
Bajomi-Lázár ennél is rosszabbnak látja a kiút lehetőségeit.
„Nem látok kitörési pontokat. Messzemenő politikai változásokra van szükség: arányos választási rendszerre, a pártfinanszírozás rendezésére, a kétharmados törvények körének szűkítésére van szükség. Amennyire meg tudom ítélni, ehhez egy újabb rendszerváltás kell.”