Mint arról a Világgazdaság nyomán korábban is írtunk,
kialakult egy olyan rendszer, amelyben ott is közmunkásokat alkalmaznak, ahol egyébként lennének piaci munkahelyek.
Az önkormányzatoknak megéri korábbi alkalmazottjaikat kirúgni, majd közmunkásként újra felvenni, hiszen olcsóbban kijönnek így. A közmunkás mozgalom is felhívja a figyelmet arra, hogy a kormány logikája az, hogy
a segélyezés helyett tömegeket kényszerít egy másodlagos munkaerőpiacra, miközben
nem fordít elég forrást a munkaerőpiac valódi fejlesztéséhez, és a tartósan munkanélküliek elhelyezkedését segítő eszközökre. Nem költenek olyan apróságokra, mint: hatékony munkaerő közvetítés, képzések, elhelyezkedési támogatások, lakhatás és munkába járási támogatás és a többi.
Így lesz a közmunkáslét átmeneti intézményből, tartós létforma, egyre szélesedő társadalmi réteg.
Idén azonban a közmunkások számára is felcsillant a remény: öt és fél százalékkal emelkedett a minimálbér, ami azt jelenti, hogy körülbelül 73 ezer forintot kapnak kézhez az érintettek. A közmunkások abban reménykedtek, különböző kormánypárti nyilatkozatokban hülye módon megbízva, hogy a közfoglalkoztatottak bére is követni fogja ezt az „elképesztő” béremelkedést.
Hát nem, a közmunkások pofára estek, hogy csak úgy csattant. Az emelés ez eddig nem történt meg, nem is nagyon fog. Januárban, februárban és márciusban is maradt a nagy büdös semmi, azaz nem történt érdemi előrelépés.
A kormánypropaganda szerint ugyan igen, mert egy közmunkás körülbelül 52 600 forintot is megkereshet immáron, ez a bér azonban csupán a bevallott infláció mértékében lett némileg kiigazítva, alig több mint
kemény másfélszázalékkal.
Ugye emlékszünk arra a cinikus mondatra, amit soha nem felejtenek el a keményen és sokáig dolgozó, mégis keskeny pénztárcájú magyarok? Ez négy éve hangzott el. Négy elcseszett esztendeje. A közmunkások éhbére eközben nem lett sokkal több, mint az a bizonyos 47 ezer forint. Az új közfoglalkoztatási időszak eközben elkezdődött, marad tehát minden a régi. Ez az elmaradás havi átlagban negyedmillió embertársunkat, illetve háztartást érint előnytelenül. Miközben a hátrányos helyzetű térségekben sok családnak a közmunkában megszerzett bér jelenti azt a bevételi forrást,
amely a mélyszegénységből való kikerüléshez édeskevés ugyan, de a túléléshez elegendő.
A kormány tehát eleve alacsonyabbra értékeli a közmunkások kétkezik munkáját, mások munkájánál. De, a fentiek alapján ki kell jelenteni, hogy
a másodrendű munkavállalók széles tömegeit idén ismét arcul ütötte.
Ezzel a rendszer újfent emberi és munkavállalói jogokat sérthet. Ellehet mondani, hogy a közmunka nem mindig nyújt hatékony szolgálatot a társadalom számára, de erről a legkevésbé a szerencsétlen közmunkás tehet, hiszen mint arra társadalomkutatók is felhívják a figyelmét: nem is kapnak mindig hasznos feladatokat, ami leginkább éppen a közmunkások önbecsülésére van káros kihatással. De, ha ezt nagyképűen, lekezelőlen, mindentudóan el is mondjuk, akkor miért van az, hogy a kormány annyira büszke arra, hogy hivatalosan 6,1% a munkanélküliségi ráta? Ugyanis, ha
a közfoglalkoztatásban dolgozókat is munkanélkülinek tekintenénk, akkor ez a szám jelentősen megugrana: átlagosan 500 000 fő felett lenne foglalkoztatás nélküli.
Ebben a számításban ráadásul nincsenek benne azok akiket nem regisztráltak munkanélküliként, vagy azok akiket kizártak a nyilvántartásból.
Egyenrangú alkalmazottnak tehát alkalmatlanok, rendes bért nem érdemelnek a közmunkások, de amikor a luxuskormány bűvészkedni akar a stasztikákkal, akkor nagyon is megfelelnek a számokká alázott embertársaink?
Természetesen lehet legyinteni, hogy mit érdekel ez minket, aki beleesett ebbe az ördögkörbe, mókuskerékbe, az annyit is ér. Érdemes figyelni azonban arra, hogy a rendszer ennél is több közmunkást akar, a program költségvetési támogatása alapján
tulajdonképpen rabszolgatartó társadalmat irányzott elő a luxuskormány.