A napokban megkezdődött a hajléktalanok téli ellátása. A szállásokon kívül 83 utcai szolgálat is működik, emellett a nappali melegedőket 7500-an használhatják.
A Magyar Hírlap keddi számában emlékeztetnek arra, hogy a kormány évente csaknem 8,5 milliárd forintot fordít a fedél nélküliek gondozására, a szálláshelyek finanszírozására. Korábban az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) jelezte, hogy a kabinet a jövő év végéig meghosszabbítja a jelenleg működő utcai szolgálatok pályázati finanszírozását, erre a célra 540 millió forintot fordítanak.
Fontos feladatot látnak el a diszpécserközpontok is, amelyek folyamatos ügyeletben információt gyűjtenek és szolgáltatnak az utcákon lévőkről, valamint figyelik a szállók és melegedők kihasználtságát. A lakással, lakhatással nem rendelkező emberek mintegy fele a fővárosban, a többi jellemzően a megyei jogú városokban él. Budapesten a szakemberek számításai szerint 10-12 ezer lehet a hajléktalanok száma.
Aknai Zoltán, a Menhely Alapítvány igazgatója a lapnak elmondta, telente 500 időszakos férőhelyet nyitnak meg a szolgáltatók. Diszpécsereik évente 15 ezer hívást fogadnak, ezek negyede közterületen élő hajléktalan emberekkel kapcsolatos, és közvetlen segítségkérésre irányul.
Krízisidőszakban naponta akár kétszáz hívást is kaphatnak, de ez a szám jellemzően 50-70 között alakul a hideg napokon.
A krízisautó és a speciális utcai szolgálatok november elsejétől indultak, a jármű személyzete folyamatosan, a munkájukat segítő speciális utcai szolgálatok pedig délután 4-től éjjel 1-ig tudnak a rászorulók segítségére sietni - hangsúlyozta Aknai Zoltán.