Megszólalt a Mol-vezér a százhalombattai finomítótűzről

Megszólalt a Mol-vezér a százhalombattai finomítótűzről

Hernádi Zsolt kizárta a külső beavatkozás lehetőségét, „konteónak” nevezve a szabotázselméleteket.

Nem szabotázs, hanem technológiai probléma okozta az október 20-i tüzet a százhalombattai Dunai Finomítóban – mondta a Mandinernek adott interjújában Hernádi Zsolt. A Mol elnök-vezérigazgatója kijelentette:

a vizsgálatok alapján kizárható a külső beavatkozás, a megjelent szabotázselméleteket „konteónak” nevezte.

A vállalatvezető aláhúzta, a Mol Dunai Finomítójában a baleset technológiai hiba következménye volt, nem pedig külső hatásé.

„A szakértők állapítják meg, hogy mi is okozta ezt a tüzet. Ha valaki azt mondja, hogy robbanás történt, külső behatolás stb. – én erre azt mondom, hogy az eddigi megállapítások szerint ez egy technológiai-technikai probléma volt, ami ott ezt a tüzet keletkeztette. Egy ronda nagy tűz volt egyébként – és köszönet mindenkinek, aki ennek a megfékezésében, illetve a további balesetek elkerülésében részt vett –, de azt mondani, hogy ez külső behatás volt: nem!”

– mondta a portálnak, majd hozzátette,

ha robbanás vagy szándékos rongálás történt volna, akkor sokkal súlyosabb károk keletkeznek, és emberéletek is veszélybe kerülhettek volna.

A Mol-vezető arról is tájékoztatott, jelenleg a kármentesítés és helyreállítás fázisában vannak, a sérült berendezéseket eltávolítják, és már folyamatban van az új elemek beszerzése, hogy a termelés minél előbb helyreállhasson.

„Konteóelméletek vannak. Ezek a finomítók rettentő összetett üzemek, nagyon sok technológiával, több mint húsz üzem van egy ilyen finomítóban, és ezek egymásra épülnek. […] Egy ilyen összetettségű finomítónál a balesetvédelem, a biztonság, az egészségvédelem minden mást megelőz. Akkor is vannak balesetek. […] Én azt mondtam a kollégáimnak, hogy kezdjük a jó hírrel: a jó hír az, hogy senki nem sérült meg, és határérték felett nem került semmilyen szennyezés ki az üzemből. Ez az, ami minden mást megelőz”

– mondta Hernádi Zsolt, kiemelve: a finomítóban magas nyomáson és hőmérsékleten zajló technológiai folyamatok mellett a balesetek teljes kizárása nem lehetséges.

Lapunk is beszámolt arról október 21-ére virradó éjszaka tűz ütött a Mol százhalombattai üzemében. A katasztrófavédelem szerint egy alapanyag-feldolgozó üzem gyulladt ki. A cég tájékoztatója szerint személyi sérülés nem történt, egyúttal cáfolták, hogy robbanás is történt volna.