Teltek múltak az évek, és bizony a gazdaemberek csak észrevették, hogy nem tudják hol legeltetni a jószágot, mert az édes anyaföldet körös-körül idegen tájról származó, városi ficsúrok bitorolják.
Így hát öt elkeseredett gazda nekiveselkedett, hogy bizony szóra bírja a kétharmados hatalom egyik helyi megtestesítőjét, Vitányi István honatyát; emlékeztetve őt arra, hogy szinte pontosan egy esztendeje annak, amikor kiderült a turpisság a Hortobágyi Nemzeti Park által lebonyolított állami legelőkre kiírt földpályázatok kapcsán.
A történetről szóló beszámolók tanulsága szerint, a jó Vitányi készségesen fogadta az elégedetlenkedő alattvalókat, és kényelmes székében helyet foglalva hallgatta a panaszáradatot.
Az elsőnek szólni kívánó férfi előadta, hogy nincs hova hajtania az állatait, mert a csaknem 20 éve bérelt legelőjét mások nyerték el előle.
A következő gazda 600 birkája maradt legelő nélkül, miután a helyi földek felét „idegenek” kaparintották meg.
A harmadik panaszos elmesélte, hogy 330 szarvasmarhát és 550 birkát vesztett el a földmutyi korának bekövetkezte óta, igaz ő felhívta a figyelmet arra is, hogy azok a titokzatos barátok a látszatra sem adnak, és még csak csordákat sem sétáltatnak, hogy legalább a király ellenőreit megtévesszék. Igaz, tudomása szerint ezeknek a jövevényeknek nincs is elég állata ehhez a demonstrációhoz.
Ám, ebben a minutumban már fel kellett szólalnia Vitányinak, hiszen a sok panasz még végül a mundér becsületét veszélyezteti. Azt közölte hát a helytartó az elé járuló gazdákkal, hogy az ő lelkiismerete tiszta, hiszen két fideszes honatyával közösen Orbán Viktor figyelmét is fölhívták a problémára. Nála följebb nem tudok menni – és az írások arról tanúskodnak, hogy szavai kimondásakor bizony föltette a kezét.
Az elcsendesült gazdák előtt kinyilatkoztatta: ezzel mindent megtettem, ami egy képviselőtől telik.
Nehéz ezzel vitatkozni, hiszen csakúgy megszólítani a miniszterelnököt, főleg baljós végkicsengéssel kecsegtető hírekkel megzavarni a nyugalmát, csöppet sem tűnik könnyed bájcsevejnek.
A tanácskozást figyelő írnok az indulás pillanatában azonban még egy kérdést intézett Vitányi felé: hogyan fog vajon beszámolni majd a hallottakról, ha közben egy sort sem jegyzetelt.
Erre csak annyit felelt, amire kell, emlékezni fog.
A tanulságot mindenki saját maga vonja le.
Vége.
(A történet eredetijét a nol.hu honlapon találhatja meg.)