Milliárdos adósságai vannak Mészáros Lőrinc cégeinek

Aggódjunk vagy ne aggódjunk?

A Magyar Nemzet emlékeztet rá, hogy Mészáros vállalkozásainak legnagyobb hitelezője az OTP, de kapott kölcsönt takarékoktól is, az egyik hozzá köthető társaságot pedig részben az az MKB hitelezi, amely szintén az ő érdekeltsége.

A felcsúti milliárdos cégei közül a legtöbb kölcsönt az R-Kord Építőipari Kft. kapta. Tavaly egy 4 milliárdos hitelkeretet nyitott a cégnek az OTP, majd idén júniusban egy újabb közel 1,8 milliárdos kölcsönhöz jutott.

A fedezet valamennyi esetben állami beruházás, egészen pontosan az abból az R-Kordnak járó pénz volt. Csak idén három közbeszerzést húzott be eddig a cég, amelyek összértéke megközelíti a 83 milliárd forintot – írja a Magyar Nemzet. Vagyis pénzügyi gondoktól nem kell félteni Orbán Viktor kedvenc polgármesterét. Folyamatosan gyarapítja vagyonát, legutóbb éppen arról adtunk hírt, hogy Demján Sándor borászatát szerezte meg.