Mi lesz veled, Diósgyőri Acélművek?

Mi lesz veled, Diósgyőri Acélművek?

A Jobbik helyi politikusa egyeztetést kezdeményez az illetékesekkel.

Nyílt levélben kezdeményezte Kovács Imre István, a Jobbik miskolci szervezeti vezetője egy nemzetközi urbanisztikai tervpályázat kiírását a Diósgyőri Acélművek (DAM) területének teljes megújítása céljából. A jobbikos várospolitikus, aki levelét Tóth-Szántai József miskolci polgármestere mellett Juhász Roland és Czipa András megválasztott tiszás országgyűlési képviselőknek is címezte, úgy véli, a városvezetésnek a legkiválóbb hazai és nemzetközi szakembergárdát kell bevonnia, amely

– képes egy összetett, nagy léptékű városfejlesztési projekt előkészítésére,

– a leromlott ipari területben nem problémát, hanem lehetőséget lát,

– víziót alkot – és azt mérnöki pontossággal meg is tudja valósítani,

– összehangolja az urbanisztikai, építészeti és műszaki szempontokat,

– tiszteletben tartja Miskolc múltját, miközben a jövőt építi,

– élhető, modern, ugyanakkor miskolci identitású városrészt tervez.

Kovács nyílt levelében arra tesz javaslatot, hogy a DAM területén megvalósuló fejlesztés

– munkahelyeket teremtsen,

– élhető lakókörnyezetet biztosítson,

– rendezett és működő köztereket hozzon létre,

– járuljon hozzá a város önbecsülésének visszaépítéséhez.

A kezdeményezés illeszkedik a városvezetők által is hangsúlyozott együttműködési szándékhoz, és konkrét lehetőséget kínál arra, hogy a politikai konszenzus kézzelfogható fejlesztésekben jelenjen meg.

„Miskolc túl sok időt vesztett el. Elég volt a félbehagyott fejlesztésekből és a papíron létező tervekből! Olyan várost kell építeni, ahol a közterületek nem szégyenfoltok, hanem valódi közösségi terek. Ahol a fiatalok nem elvándorolnak, hanem jövőt látnak”

– áll a jobbikos politikus levelében.