Minden parlamenti párt megemlékezett az október 6-i nemzeti gyásznapon

Az MSZP fegyveres felkelésről beszélt, a DK a bevándorlókról.

Parlamenti képviselettel rendelkező pártok tiszteletüket fejezték ki az aradi vértanúk és a szabadságukért harcoló magyarok előtt az október 6-i nemzeti gyásznapon. A Fidesz kiemelte, hogy a szabadságharc nemzeti ügyként kovácsolta össze a nemzetet. Több ellenzéki párt arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar szabadságért küzdő vértanúk különböző nemzetiségűek voltak.

A Fidesz az MTI-hez eljuttatott közleményében felidézte: 1849. október 6-án Batthyány Lajos, az első magyar felelős kormány miniszterelnöke, a tizenhárom aradi vértanú, a szabadságharc honvédtábornokai és sok ezer honvéd az életüket áldozták Magyarországért. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc egy nemzeti ügy volt, és az azt követő megtorlás, az aradi vértanúk kivégzése pedig a nemzet tragédiája – írták.

A szabadságharc nemzeti ügyként összekovácsolta nemzetünket, hőseink pedig példaként állnak előttünk, hogy minden erőnkkel álljunk ki Magyarországért, nemzetünkért, a nemzeti szuverenitásunkért, mert történelmünk során ezért mindig meg kellett küzdenünk
fogalmazott a Fidesz.

Az MSZP a közleményében azt hangsúlyozta, hogy 1848-49-ben a magyarok fegyveres erővel álltak ki a szabadságukért, a függetlenségükért egy elnyomó rendszerrel szemben. Az ellenzéki párt szerint több mint másfél évszázad elteltével Magyarországon ismét veszélyben van a függetlenség, szabadság és egyenlőség eszméje.

A Jobbik kifejtette: 1849. október 6-án végezték ki Aradon az 1848-49-es szabadságharc hős honvédtisztjeit: Aulich Lajost, Damjanich Jánost, Dessewffy Arisztidot, Lahner Györgyöt, Knézich Károlyt, Lázár Vilmost, Leiningen-Westerburg Károlyt, Nagysándor Józsefet, Poeltenberg Ernőt, Schweidel Józsefet, Török Ignácot, Kiss Ernőt és Vécsey Károlyt, s ugyanezen a napon Pesten az első felelős magyar miniszterelnököt, Batthyány Lajost is.

A Jobbik ezúton hajt fejet a magyar szabadságharc nagyjai előtt

- tették hozzá. Az LMP a közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy aradi vértanúk halála nem volt hiábavaló, hiszen a magyar nemzetben nem sikerült elnyomni a szabadságvágyat.

A Demokratikus Koalíció (DK) arra hívta fel a figyelmet, hogy Aradon hat nemzet fiai haltak meg a magyarokért. "Ha úgy tetszik, mindnyájan bevándorlók, akikből a magyar szabadság ügye faragott magyar tábornokot" - fogalmazott a párt, amely emellett büszkeségét fejezte ki azon magyar választópolgárok felé is, akik néhány napja elutasították azt a kampányt, amely - mint írták - „néhány ezer külfölditől féltette a magyar kultúrát és a magyar nemzeti identitást, és aminek kiagyalói idegenként rekesztettek volna ki a magyarságból a tizenhárom tábornok közül kilencet”.

A kormány 2001-ben nyilvánította a magyar nemzet gyásznapjává október 6-át.