„Mindenért ti vagytok felelősök”

„Barátaim, most már öt éve ti kormányoztok, mindenért ti vagytok felelősök”
– Pokorni Zoltán szerint „valahogy így hangzik a közhangulatot jellemző mondat”. A XII. kerület polgármestere, a Fidesz alelnöke a Heti Válasznak adott interjújában kifejtette,
„a felülről deklarált, végigvert politikai célokban nem hiszek”.
A Normafáról tartandó kerületi népszavazás szerinte a „meghallgatás képességéről” szól, ami „politikai családunk egyik régi erénye”.
 
Az egyik korábbi interjújában általa a Fideszre mondott „urizálás” nyomán komoly összetűzésbe került Lázár Jánossal. Pokorni ezúttal már láthatóan kerüli, hogy ismét ilyen helyzetbe kerüljön: a kérdésre, hogy ezt a „csörtét” miként jellemezné, annyit mond: „nem jellemezném”.