Öt javaslattal fordult a miskolci polgármesterhez a Jobbik képviselője - csütörtökön dönt az önkormányzat

A képviselő az erről tartott sajtótájékoztatón elmondta, javaslatai olyan beruházásokat céloznak, amelyekre nagy szükség lenne Pereces és az Észak-Kilián fejlődése érdekében. Többek között a perecesi felszíni csapadékvíz-elvezető rendszer fejlesztésére, az Észak-Kiliánt Perecessel összekötő kerékpár út megépítésére, illetve utcák aszfaltozására különítene el forrást a jobbikos politikus.

Pakusza Zoltán arra kérte Miskolc polgármesterét, támogassa a perecesi és kiliáni lakókat abban, hogy lakókörnyezetük fejlődhessen akkor, amikor több milliárd forint érkezett a kormánytól fejlesztésekre, tehát a lehetőség adott. Az elmúlt években szóban már sokszor elmondta Kriza Ákos, hogy mindenki polgármestere, most bizonyíthatja, hogy a peremkerületek is legalább annyira fontosak számára, mint a város többi területe – jegyezte meg Pakusza Zoltán.