Mindkét esetben előfordulhat, hogy mindössze egy pillanat töredéke alatt hoz valaki egy rossz döntést, ami aztán a problémát okozza.
Természetesen léteznek visszaesők is, akik felelőtlen magatartást tanúsítanak, ezért rendszeresen keverednek kétes ügyekbe. Utólag kibogozni a szálakat nem mindig egyszerű feladat, hiszen ez egy nagyon összetett terület, sok mindent kell figyelembe venni egy-egy eset kivizsgálása során.
Egy jó közlekedési ügyvéd Budapest területén számos ehhez hasonló szituációval szembenézett már, mivel forgalmas fővárosunk kiemelt helyszíne a közlekedési bűncselekményeknek. Ittas vezetés, közúti veszélyeztetés, cserbenhagyás, segítségnyújtás elmulasztása és egyéb más közlekedési ügy során segíti speciális hozzáértésével a hozzá forduló ügyfeleket.
Miben tud segíteni egy közlekedési ügyvéd?
A közlekedési ügyekben leggyakrabban alkalmazott büntetés a vezetői engedély bevonása, a járművezetéstől való eltiltás. Ez egy hónaptól akár 10 évig is terjedhet, és sok esetben már az eljárás elején a hatóság elveszi a jogosítványt.
Közlekedési ügyvéd segítségével minimalizálható a büntetés, mivel a szakterülete a közlekedési jog, ezért részletesen ki tudja dolgozni a védekezést. A lehetőségekhez mérten azt is elérheti, hogy mellőzzék a járművezetéstől való eltiltást.
Az ügyvéd nagy terhet vesz le a válláról annak, akinek nem kell egyedül védekeznie a hatóságok előtt. Érdemes mindenképpen igénybe venni olyan jogi képviselő segítségét, akinek ez a szakterülete.
Mi a helyzet az ittas vezetéssel?
Az ittas vezetéses ügyekben kulcsfontosságú az idő szerepe, minél rövidebb idő telik el a hatósági eljárás megindítása és az ügyvéd megbízása között, annál nagyobb az esély a sikeres végkimenetelre.
Az ittas járművezetés vétsége a leggyakrabban előforduló közlekedési bűncselekmény. Az alkoholos befolyásoltság mértékétől függ, hogy szabálysértésről vagy bűncselekményről beszélünk.
Az ittas vezetés enyhítő körülményei sokat segíthetnek a büntetés csökkentésének elérésében, azonban ezek feltárására célszerű közlekedési ügyvéd szakértelmét igénybe venni. A közlekedési bűncselekmények elbírálása során figyelembe veszik az elkövető korábbi közlekedési magatartását. Enyhítő körülmény lehet például a hosszabb ideig tartó kifogástalan közlekedés.
A megelőzés mindennél fontosabb
Ha már megtörtént a baj, ne gondoljuk azt, hogy úgyis mindegy. Sokaknak egyáltalán nem mindegy, meddig maradnak jogosítvány nélkül, hiszen előfordulhat, hogy a megélhetésükhöz is nélkülözhetetlen. Jól gondoljuk meg, mielőtt volán mögé ülünk, akár csak egy korty alkohol elfogyasztása után is. Ha azonban már beleestünk ebbe a hibába, és rajta is kaptak bennünket, ne gondoljuk, hogy a probléma magától megoldódik. Haladéktalanul keressünk fel egy közlekedési ügyvédet!