A felszólalások sorát kezdő Dr. Gyüre Csaba, a Jobbik alelnöke, történelmi áttekintésében sorra vette a Mohácshoz vezető utat, a török terjeszkedés megállíthatatlan voltát, majd rátért magára a csatára és annak elemzésére. Beszédjének a történelmi tényeken túl középpontjában elsősorban az állt, hogy nekünk magyaroknak mindig a nagy veszteségekre való megemlékezések jutnak. Mohács ennek az egyik szimbóluma. Mégis, tette fel a kérdést előadása során, ennek ellenére miért tudunk újra és újra talpra állni? Minden bizonnyal azért, mert megtanultuk, hogy a legnagyobb vész idején másokra nem tudunk számítani, csak saját magunkra. Hiába voltak nagy vereségeink, nagy veszteségeink a történelmünk során, mindig akadtak helyzetek, amikor közösen, összefogva, erőinket egyesítve túl tudtunk ezeken lépni. Mohács is azt mutatta meg, hogy bármennyire tragikus volt, hogy a magyarság vezetőinek nagy része, a hadsereg javarésze, és maga II. Lajos is ott halt a csatamezőn, majd Buda ki lett fosztva, és megkezdődött egy nagyon nehéz, megosztottságokkal teli időszak, majd a három részre szakadás, de ezt is, nagy veszteségek árán, túléltük, ahogy korábban, majd később is történelmünk során.
Murányi Levente, aki a következő felszólaló volt, elsősorban a magyar katonák hősiességét, harci morálját emelte ki, valamint elsősorban a szembenálló hadseregek közötti harcot emelte ki, a mohácsi síkon a harcot választó mintegy 26-28 ezer embert példaképnek nevezte, akik szembe szálltak a gőzhenger oszmán haderővel.
Az előadások sorát Publik Antal csodálatos, erőteljes előadása követte, nemzeti imádságunk, a magyar Himnusz elszavalásával is megmutatta, hogy Kölcsey verse micsoda erővel, mondanivalóval bír.
Dr. Popély Gyula, felvidéki magyar történész, egyetemi tanár, zárta a felszólalók sorát. Előadásában arra kereste a választ, hogy 500 évvel ezelőtt milyen út állt az akkori ország előtt. A behódolás vagy a szembeszegülés? A magyarok természetesen az utóbbit választották akkor is, mint oly sokszor a történelem során. Európa saját magával volt elfoglalva, így onnan segítség nem nagyon érkezhetett. Ennek ellenére ellenszegültek az ereje teljében lévő, Szulejmán szultán vezette, hódító Oszmán Birodalommal, miközben tudták, hiába nyernének meg egy-kettő csatát, a nagy különbségek, a rendelkezésre álló emberek létszáma, az anyagi lehetőségek, logisztikai hátterek miatt ezek csak ideig-óráig tartoztatják fel a nagyhatalmat. Mohácson a hősiességet választották a behódolás helyett. Példát mutattak, tartást adtak, lelki erőt az utókor és mások számára. Mohács ereje ebben áll: hiába a vereség, de mindig talpra lehet állni, és mindig előre lehet tekinteni, ha a példaképeket követjük.
A csillagok állása mindig változik, és mindig él a remény, hogy a csillagfordulás a magyaroknak kedvez.