A Magyar Orvosi Kamara ismét frissítette a honlapján található listát, melyben a COVID-19 pandémiában elhunyt kollégáiktól búcsúznak. Eszerint szerda reggel már 32-re nőtt azon elhunytak száma, akik az egészségügyben dolgoznak.
Ezekben a napokban érkezik meg az ápolók beígért 20%-kal megemelt bére
Ezekben a napokban érkezik meg az ápolók 20%-kal megemelt bére - írja az Emberi Erőforrások Minisztériuma közleményében. Ezekben a napokban érkezik meg az ápolók novemberi, megemelt fizetése a bankszámlájukra. Az egészségügyi szakdolgozók több éves átfogó béremelési programjának keretében novembertől újabb 20%-kal emelkedett a bérük. A kormány nagy figyelmet fordít az egészségügyi dolgozók anyagi megbecsülésének javítására.
A MOK hozzáteszi, "listánkon felsorolt kollégáink szomorú halálhíréről a sajtóból vagy saját forrásainkból értesültünk. Forrásaink hitelességéről igyekszünk meggyőződni, de a koronavírus fertőzés tényét illetően nincs jogunk az egészségügyi dokumentációból tájékozódni. Így ha bárkinek a leírtakkal ellentétes információja van, illetve hozzátartózóként bármely okból nem szeretné elhunyt rokona nevét általunk megjelentetve látni, kérjük az alábbi email címen jelezze!".