Montenegró, mint NATO-tag?!

Derűlátással várja Montenegró a NATO Észak-atlanti Tanácsának szerdán kezdődő kétnapos podgoricai ülését

A montenegrói közszolgálati televízió (RTCG) honlapjának beszámolója szerint a NAC ülése készíti elő a NATO külügyminisztereinek decemberi ülését, amelyen várhatóan Montenegró felvételéről is döntenek.
 
Igor Luksic montenegrói külügyminiszter néhány napja úgy fogalmazott: szerinte Podgorica minden feltételt teljesített ahhoz, hogy meghívják a szervezetbe. Hozzátette ugyanakkor, hogy az integráció több évig tartó folyamat, amelyet a meghívás után is folytatni kell.
 
Egy júliusban végzett felmérés szerint a 650 ezres nyugat-balkáni ország lakosságának 49,5 százaléka támogatja az ország NATO-tagságát. Az Egyesült Államok a közelmúltban jelentette be, hogy üdvözölné Montenegró felvételét, Oroszország viszont ellenzi ezt a lépést, egyrészt mert Moszkvát a Balkánhoz történelmi és kulturális kapcsolatok kötik, másrészt viszont gazdasági érdekei is ezt kívánják. Az Adriai-tenger mellett fekvő ország 293 kilométeres partszakaszán jelentős orosz befektetések vannak, és az utóbbi években a turisták legnagyobb része is Oroszországból érkezett. A gazdasági érdekekkel azonban szemben állnak Montenegró politikai érdekei, amelyek az Európai Unióhoz, illetve az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez való csatlakozást részesítik előnyben.
 
A NATO a térségben legutóbb 2009-ben bővített, akkor Albániát és Horvátországot vette fel soraiba.