Most már biztos: egyhamar nem ejtik meg a budapesti Putyin–Trump csúcsot

Most már biztos: egyhamar nem ejtik meg a budapesti Putyin–Trump csúcsot

Szijjártó Péter szerint a csúszást a „háborúpárti elit és médiájuk” okozta.

Donald Trump nem akar egy elfecsérelt találkozót Vlagyimir Putyinnal – írja a Bloomberg. Az elnök bejelentése nem sokkal azt követően érkezett, hogy a Fehér Ház a Telex érdeklődésére megerősítette,

„Trump elnök a közeljövőben nem tervez találkozni Putyin elnökkel”.

A történet furcsasága, hogy Washington azt közölte, „Rubio és Lavrov külügyminiszterek eredményes telefonbeszélgetést folytattak. Ezért nincs szükség további személyes találkozóra a két külügyminiszter között”.

A The Hill amerikai illetékesekre hivatkozva szintén azt írta, Marco Rubio amerikai és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kedden „termékeny telefonbeszélgetést” folytattak. „Ezért nincs szükség további személyes találkozóra a két külügyminiszter között, és Trump elnök sem tervezi, hogy a közeljövőben találkozzon Putyin elnökkel” – mondta a tisztviselő.

Korábban viszont a CNN úgy értesült, a két külügyér megbeszélései eredménytelenül zárultak.

Márpedig amikor múlt hét csütörtökön Donald Trump a közösségi médiában hírt adott a Putyinnal közös, Budapestre tervezett csúcstalálkozóról, akkor még arról volt szó, a Lavrov–Rubio külügyminiszteri megbeszélés az elnöki csúcs előszobája lenne.

A fejlemények után Szijjártó Péter külügyminiszter durcás hangvételű Facebook-bejegyzést tett.

„A következő békecsúcs bejelentésének percében tudni lehetett, hogy nagyon sokan nagyon sok mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy ez a csúcs ne történjen meg. A háborúpárti politikai elit és médiájuk mindig ezt csinálja az olyan fontos események előtt, amelyek a háború és béke ügyében döntőek lehetnek. Így van ez az Európai Tanács minden ülése előtt. Így van ez a szankciós csomagokról vagy az európai békekeretről szóló döntés előtt. Nincs új a nap alatt. Most is egészen addig, amíg a csúcstalálkozó létre nem jön, lesz megint tucatnyi szivárogtatás, álhír és nyilatkozat arról, hogy nem is lesz csúcstalálkozó.”

– írta a magyar diplomácia vezetője.