Most egy jeruzsálemi buszmegállóba hajtottak bele szándékosan

A helyszínen tartózkodó, és a merénylővel végző civilek és biztonságiak lélekjelenléte egy nagyobb merényletet akadályozott meg, mert a kocsiban egy baltát is találtak.

A kisgyerek és egy hatvanöt éves asszony közepesen, kilencen könnyebben sebesültek meg a város bejáratánál egy buszmegállóban várakozva, amikor a kelet-jeruzsálemi Bét Hanina nevű lakónegyed egy palesztin lakosa gépkocsival szándékosan közéjük hajtott.

A támadás a város mentőállomásának közelében történt, ezért a mentők pillanatok alatt a helyszínre érkeztek, majd két jeruzsálemi kórházba szállították a sérülteket.

Móse Edri, a rendőrség szóvivője a rádióval azt közölte, hogy a helyszínen tartózkodó, és a merénylővel végző civilek és biztonságiak lélekjelenléte egy nagyobb merényletet akadályozott meg, mert a kocsiban egy baltát találtak, amivel minden bizonnyal izraeliek életére tört volna a támadó.

Izraelben és a palesztin területeken már harmadik hónapja szinte napi rendszerességgel ismétlődnek a hasonló támadások, valamint az összetűzések az izraeli rendfenntartókkal.

A támadások kiváltó oka a palesztin hivatalos és közösségi médiában megjelent feltételezés volt, hogy az izraeli kormány megpróbálja megváltoztatni a látogatási rendet Jeruzsálem óvárosában a Mecsetek terén. Izrael szerint az erőszakcselekményeket palesztin vezetők nyilatkozatai is szítják, míg palesztin források szerint a támadások hátterében az elkeseredettség áll, hogy elveszni látják a reményt egy önálló palesztin állam létrejöttére.