Most kiderülhet, mit gondol a Fidesz a TTIP-ről

Csütörtökön parlamenti vitanap lesz az USA-EU szabadkereskedelmi megállapodásról. A Jobbik és az LMP ellenzi, a Fidesz sunyít. 

A Ház következő ülésnapja hétfőn 11 órakor, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter napirend előtti felszólalásával kezdődik, aki - a kormány képviselőjeként - ötperces felszólalásra jogosult, amelyre a frakciók két percben válaszolhatnak.
 
A hétfői ülésnapon ezt követően csupán a kérdésekre, valamint az azonnali kérdésekre kerítenek sort.
 
A parlament mostani ülése csütörtökön érhet véget, amikor az LMP kezdeményezésére tartanak - négyórás időkerettel kiírt - vitát az Európai Unió és az Egyesült Államok között tervezett szabadkereskedelmi egyezményről. Az ellenzéki párt az MSZP és Jobbik szavazataival gyűjtötte össze a vita megtartásához szükséges aláírásokat. 
 
Az LMP a vita céljának azt nevezte, hogy kiderüljön, milyen előnyöket remél a kormány az egyezménytől, amely a világ legnagyobb egybefüggő szabadkereskedelmi övezetét hozná létre, a vámok megszüntetésével, valamint az egészségügyi, környezetvédelmi és pénzügyi szabályozás egységesítésével. 

Jobbik: nem, LMP: nem, Fidesz:?

Az LMP és a Jobbik egyértelműen elutasítja a szabadkereskedelmi megállapodást, míg a kormány a jó öreg kettős beszéd taktikáját alkalmazza: itthon kételyeiket hangoztatják, Brüsszelben engedelmesen bólogatnak a TTIP-re.
 
Az LMP azt követeli a kormánytól, hogy mind az Egyesült Államok és az Európai Unió között kötendő szabadkereskedelmi egyezményről, mind az EU Kanadával létrehozandó megállapodásról folytasson nemzeti konzultációt, még azok ratifikálása előtt. Schmuck Erzsébet, a párt parlamenti képviselője pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta: az egyezmény lehetőséget ad a multinacionális vállalatoknak arra, hogy „off-shore” választott bíróság előtt rendezzék vitás kérdéseiket a nemzetállamokkal, amelyek során akár az emberi egészség vagy a környezetvédelem érdekében hozott jogszabályokat is alááshatják. Példaként említette, hogy az egyezmény alapján kanadai befektetők rákényszeríthetnék Romániára a cianidos aranybányászati technológia engedélyezését.
 
Nem támogatja a TTIP-t a Jobbik sem. Vona Gábor egy január közepén tartott sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva "az egyik legsúlyosabb nemzetközi kérdésnek" nevezte a szabadkereskedelmi megállapodást. A pártelnök szerint a TTIP "nem szolgálja Magyarország, de még Európa érdekeit sem", mert az Egyesült Államok a gazdaságilag legyengült kontinenst gazdaságilag "szinte bekebelezné". Hozzátette: Orbánék politikája ebben a kérdésben is "kétarcú": itthon "szabadságharcot színlel", míg az uniós színtéren támogatja a megállapodást. 
 
Vona nem járt távol a valóságtól. A kormány ugyanis a hazai kommunikációban több alkalommal belengette akár még a TTIP megvétózásának lehetőségét is, ugyanakkor a Lara Comi és Szájer József által jegyzett néppárti jelentés lelkesen hozsannázott a szabadkereskedelmi tárgyalások kapcsán.