Nagy István rájött, hogy a gazdákra kell fókuszálnia az EU közös agrárpolitikájának

Nagy István rájött, hogy a gazdákra kell fókuszálnia az EU közös agrárpolitikájának

Megszakértette az agrárminiszter, de nem emlegette a kormány késlekedő politikáját, amivel az aszály problémakörére is adhatna érdemi választ.

"Magyarország álláspontja szerint az Európai Unió közös agrárpolitikájának a gazdákra kell összpontosítania" - fogalmazta meg nem túl újszerű az agrárminiszter kedden az EU-tagállamok agrár- és halászati minisztereinek informális találkozóját megelőzően.

Nagy István megszakértette azt is, szerinte "az uniós agrárminiszterek kiemelt feladata, hogy közös álláspontot kialakítva meghatározzák a 2027 utáni agrárpolitika irányait".

"A magyar uniós elnökség időzítése ebből a szempontból különösen fontos, hiszen az új Európai Bizottság még nem állt föl, de ezt a testületet kell majd meggyőzniük a tagállamok tárcavezetőinek a követendő célokról" - tette hozzá az Orbán-kormány soros elnöksége kapcsán.

"A mostani időszak lehetőség a javaslatok és elvárások kialakítására, Budapest pedig az első állomásnak tekinthető a közös álláspont megfogalmazásában" - hangoztatta az agrárminiszter.

A nem sok innovációval szolgáló tárcavezető arra már nem tért ki, hogy a kormány késlekedő agrárpolitikájával adhatna előbb is és érdemibb választ is.

(Címlapkép: Nagy István - Facebook)