A Standard & Poor’s nemzetközi hitelminősítő továbbra is befektetésre ajánlott besorolásban tartja Magyarországot,
hazánk egy szinttel a bóvli felett, BBB- kategóriában marad, változatlanul negatív kilátással
– írja az Index.
A hitelminősítő ezúttal külön elemzést sem tett közzé Magyarországról, mindössze annyit közölt, hogy a besoroláson és a kilátáson sem változtatott.

A döntést megelőzően Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter személyesen utazott Londonba, hogy meggyőzze az elemzőket.
A lapnak Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője korábban azt jósolta, nem fogják Magyarországot lejjebb sorolni a bóvli kategóriába. A pénzügyi szakember szerint egy ekkora ugráshoz komoly indokok szükségesek, és a hitelminősítők jellemzően nem szoktak hirtelen, megalapozatlan döntéseket hozni. Ráadásul a besorolásokat mindig a nemzetközi környezetben kell értelmezni – az is számít, kik közé kerül az adott ország, vagy épp kik közül csúszik ki – mondta Virovácz.
„Ha mindezt figyelembe vesszük, Magyarország esetében most nincs meg a kellő indok egy leminősítéshez”
– tette hozzá.
A Nemzetgazdasági Minisztérium a döntést követően közleményében azt írta, töretlen a bizalom Magyarország iránt, ezt a hitelminősítők mellett a kötvénykibocsátások is rendre visszaigazolják. Aláhúzták, az idei devizakötvény-aukciók kiemelkedően eredményesnek bizonyultak, az ÁKK három devizában – euróban, dollárban és kínai renminbiben – is többszörös túljegyzés mellett hajtott végre kibocsátásokat.
A héten Nagy Márton egy konferencián arról beszélt, túl magyar a magyar reálkamat, a jegybanknak üzenve arra utalt, lenne lehetőség az alapkamat mérséklésére.
Szavait követően a forint látványos esésbe kezdett, pár óra leforgása alatt a forint 1,3 százalékot gyengült az euróval, 1,5 százalékot a dollárral és 1,3 százalékot a svájci frankkal szemben.
A jegybank nem sokkal később leszögezte, határozottan kiállnak a kamatszint fenntartása mellett, maradnak a szigorú monetáris kondíciók.
