Nagy a baj az egészségügyben! 4,5 millió ember maradhat ellátás nélkül

Sokkoló jövőképet festenek az előrejelzések, ezért a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete az alapvető jogok biztosához fordult segítségért.

 
 
Alacsonyak az egészségügyre fordított kiadások, egyes számítások szerint
 
9 év múlva négy és fél millió embernek nem lesz megfelelő az alapellátása.
 
A szervezet a levélben azt írja, az alulfinanszírozottság miatt egy intézmény sem tud megfelelni az alapvető feltételeknek.
 
"Figyelembe véve a jelenlegi háziorvosi létszámot, a természetes fogyást és a háziorvosi szakképzésbe belépők számát, elmondható, hogy kilenc év múlva háromezer háziorvossal lesz kevesebb, mint ma, vagyis négy és fél millió embernek nem lesz megfelelő alapellátása. Így ők kétszer akkora eséllyel halnak meg 65 éves koruk előtt, mint az ország másik fele"
 
- írta Székely László ombudsmannak a Reszasz.
 
A szakszervezet szeretné, hogy az egészségügyre fordított kiadások három éven belül elérjék a GDP 6 százalékát, ami nagyjából 700 milliárd forintos pluszt jelentene.