Nagyköveteknek és diplomatáknak vamzerkodott Gyurcsány a Parlamentben

A kvótareferendum ellen még Londonban is agitáló DK elnöke azt mondta, a találkozóval csökkenteni akarta azt a kárt, amit Orbán Viktor okozott Magyarország számára. A megbeszélésen elsősorban a népszavazásról és az alaptörvény módosításáról beszéltek - közölte. A politikus szavai szerint, a diplomatáknak hangsúlyozta: a kormányfő a referendummal nem érte el azt a ki nem mondott, de "nyilvánvaló" célját, hogy az Európa-szkeptikus, elitellenes, radikalizálódó jobboldal vezérévé váljon. Eközben itthon sem sikerült megvalósítania, hogy a népszavazás nagy sikerére hivatkozva nemzetegyesítő szerepben tűnjön fel - tette hozzá.

Bemondta az unalmast a DK! Gyurcsány Ferenc és társai 2018-ig kivonulnak a parlamentből

Szombaton a Népszabadságot felfüggesztette a saját kiadója. Másnap az egyik parlamenten kívüli baloldali párt; a Negyedik Köztársaság közölte, hogy feloszlatja magát és nem statisztál tovább az Orbán-rendszerhez. Hétfő reggel pedig az Index.hu értesülései nyomán tudható már az is, hogy a Demokratikus Koalíció kivonul az Országgyűlésből, alighanem egészen a 2018-as választásokig bojkottálja a törvényhozást.

 

Az alkotmánymódosítás, a szó szerinti szövegét nézve alkalmatlan arra, hogy Magyarországnak több védelmet nyújtson - jelentette ki Gyurcsány Ferenc. Hozzátette: az viszont kockázatot rejthet a jövőben, hogy az alkotmányos identitásra hivatkozva "új háborút lehet indítani egy sor európai kérdésben".