Kínai boltot büntetett a NAV, zsebből fizette ki a tulaj a 4 milliót

A pénzügyőrök azt szerették volna ellenőrizni, hogy az alkalmazott be van-e jelentve, illetve azt, hogy adnak-e nyugtát a boltban, de kiderült, hogy az adózónak 4 millió forintos tartozása van, ennek fejében akár az árukészlet egy részét is lefoglalhatták volna.
 
Az eladó felhívta a tulajdonost, hogy baj van, pár órával később már meg is jelent a cég képviselője és készpénzben fizette ki a négymillió forintot.
 
Az ellenőrzés során egyébként az is kiderült, hogy a vállalkozó nem tartotta be a szigorú számadású nyomtatványok nyilvántartására vonatkozó szabályokat, ezért 50 ezerre büntették.