2011-ben a Magyar Labdarúgó Szövetség tervezete szerint az évtized végére már 8000 ezres átlagnézőszámot szerettek volna az NB1-ben, miközben ebben a szezonban ez a jelenleg csupán alig több mint 3100 néző.
A kormány szerint az átfogó stadionrekonstrukciós programra azért volt szükség, mert az elhanyagolt létesítmények és a lelátói hangulat miatt nem járnak ki az emberek mérkőzésekre. Éppen ezért sorra épültek és újultak meg a stadionok, ezen felül a szurkolói kártyát is bevezették, amellyel elvileg könnyebben kitilthatóvá váltak volna a rendbontó szurkolók.
Ám, a szurkolói kártya teljes kudarc lett, ugyanis nem a rendbontást, hanem a mérkőzésre járást nehezítette meg, több szurkolói csoport is tiltakozásból nem járt ki a mérkőzésekre. Nem véletlen, hogy mostanra szinte el is törölte az MLSZ a kötelező jellegét az NB1-ben.
Másfelől a milliárdokból épülő stadionokban nem lett több néző, ugyanis az MLSZ és a kormány rosszul mérte fel azt, hogy mi is a hazai labdarúgás legnagyobb problémája.
Azzal, hogy mindenféle koncepció nélkül kezdte el beledobálni a magyar futballba a kormány a pénzt, azzal azt érte el, hogy az egyesületek nincsenek arra ösztönözve, hogy gazdaságosan működjenek. A legjobb példa erre, a Szombathelyi Haladás esete, amely 100 milliós adóssággal küzd, illetve az újonnan épített stadionját nem tudja saját büdzséjéből finanszírozni. Végül a kormány úgy döntött, hogy rendkívüli segély címen több száz milliós támogatást ad a klubnak.
Az észszerűség és a remélt önfenntartás helyett soha nem látott pazarlás jellemzi a hazai futballt.
Míg 2010-ben az átlag focista fizetés az első osztályban 400-500 ezer forint volt, addigra manapság a havi másfél millió forint körül van. Ez pedig a labdarúgókat sem készteti arra, hogy minél jobban megszakadjon a pályán. Ha nem vállnak be, akkor eligazolnak egy másik együtteshez, majdnem ugyanennyiért.
Arról nem is szólva, hogy vannak olyan csapatok, (Mol Vidi és Ferencváros) ahol a fizetések elérhetik a havi 10-12 millió forintot is. Nem érdemes elmenni amellett sem, hogy a légiósok aránya meredeken emelkedik a hazai első osztályú bajnokságban. Vannak méregdrága légiósok, akik idehaza „sztárnak” számítanak, köszönhetően a nem túl magas színvonalnak. És vannak olyan, akik mivel messziről jöttek sokszor valódi feltérképezés nélkül próbálhatnak szerencsét, ezen játékosok közül csak elvétve váltja meg valamelyik a bajnokságot.
Azzal, hogy a TAO-n keresztül (is) rengeteg pénz áramlik be a sportba, nem érdekelt egyik sportvállalkozás sem a nyereséges működtetésben, ez viszont óriási veszély, mert ha egyszer megszűnik ez a támogatási forma, akkor egyik napról a másikra kell piacalapú gazdálkodásra visszatérni, ez pedig az ún. rendszerváltás után sem sikerült a sportegyesületek többségének.
Visszatérve a néző számokra, az látszik, hogy manapság csak két esetben vannak szurkolók a lelátón. Akkor, ha egy csapat éppenséggel rendkívül jó szezont fut vagy akkor, ha a két legnagyobb rivális a Ferencváros és az Újpest játszik egymással.
Azok után, hogy az állam úgy öntötte bele a pénzt a fociba és a stadionépítésekre, hogy a társadalom többsége ellenezte azt, így a hazai foci iránti való elköteleződés sem tudott emelkedni. Pedig a piaci működéshez elengedhetetlen, hogy a stadionokba minél többen látogassanak el, ezzel a jegyeladásból származó bevételek is növekednének. Ám jelenleg ott tartunk, mint 2011-ben, amikor az MLSZ még 8000 nézőszámról álmodozott.
Hamarosan folytatjuk…