Szó nincs arról, hogy cukormázzal leöntött nemzeti színű szalaggal körbekötött önnön magunkat minden más nemzet fölé helyező diplomát állítsunk ki magunkról, de el kellene már felejtetni ezt az „örök vesztes” történelem tanítást!
Mindenki tanulta azt, hogy 955. augusztus 10-én a Bulcsú, Lél (Lehel) és Súr vezette magyar seregek sorsdöntő vereséget szenvedtek I. (Nagy) Ottó német király páncélos lovasságától az Augsburg melletti Lech-mezőn. Érdekes, hogy a 45 évvel előbbi 910-es első augsburgi csatáról még csak szó sem esik, ahol a magyarok fontos győzelmet arattak a Keleti Frank Királyság és a Sváb Hercegség egyesített hadereje felett.
Az 1241-es tatárjárás (mongoljárás) veszteségeivel tele vannak a tankönyvek, a 44 évvel Muhi után (1285-ben) a második tatárjárásról és a felettük aratott győzelemről alig ejtenek szót.
Mohács kapcsán az 1526-os vereségre emlékezünk, az 1687-es győztes „második mohácsi csatáról” megfeledkezünk.
Az aradi mártírok előtt teljesen jogosan hajtunk fejet, ugyanakkor alig említjük meg a dicsőséges tavaszi hadjáratot és a győzelmeket.
És így van ez a doni veszteségekkel, 1943-ban - amelyről természetesen fájó szívvel meg kell emlékeznünk - de nem tesszük mellé, például az 1941-es nyikolajevi unikumnak számító huszárroham fegyvertényét.
Trianon a magyar történelem egyik legfájóbb pontja, bár a gyászban nem említik meg, hogy az európai gazdasági és politikai szakemberek 5 évet jósoltak Magyarországnak, mint önálló országnak és mi mégis talpra álltunk, mi mégis életben maradtunk!
Végezetül visszatérve e rövid írás címére:
Nekünk Mohács kell?
A válasz egyértelmű nem! Nekünk elfogulatlan történelemoktatásra lenne szükségünk, amelyben arányaiban egyaránt szerepelne szerepelne a veszteségünk és a nyereségünk. A múltból el kellene felejteni belekeverni a napjaink politikáját és nem aktualizálni néhány idejét mólt ideológiát. A magyarság történelme van annyira méltó, hogy nem kellene hozzátenni, vagy elvenni, mert, ahogyan van, úgy a miénk!
...csak tegyünk az oktatásba, a mindennapjainkba hazaszeretetet és ne feledjük a kudarcok mellett a sikereket, a győzelmeket…
Isten Veled, Isten velem!