A kommunizmus nem vész el, csak átalakul

A kommunizmus nem vész el, csak átalakul

Vártuk... Úgy vártuk, hogy végre ne pártkatonák, vagy politikai sakkfigurák töltsék be Magyarország közjogi tisztségeit, de ismét csalódnunk kellett. Miután Magyar Péter nem tudta lenyomni a tesztalanyát a társadalom torkán, új aspiránst jelentett be, mint köztársasági elnökjelölt – és persze, az új kétharmad tapsikolva nyomott az igenre. Ezzel pedig Magyarországon sikerült megválasztani egy olyan embert a legfontosabb közjogi méltóság betöltésére, aki gyakorlatilag szabadon engedett egy gyilkost.

Megszavazta az Országgyűlés hazánk új köztársasági elnökét, akit bár Polgár Judittal ellentétben nem lehet azzal vádolni, hogy nincs meg a szakmai tapasztalata, a megfelelősége mégis igencsak kérdéses.

Ahogyan azt az Alfahír korábban megírta Baka 1991–2008 között az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) bírája volt Strasbourgban, majd 2009 és 2010 között a Legfőbb Bíróság elnökeként dolgozott. Neve azonban leginkább nem ezért, hanem azért maradhatott meg sokakban, mert 2008-ban ő is igennel szavazott a Korbely-ügyben.

A tatai sortűz

Miután a felkelők elfoglalták a Tatai Járási Rendőrkapitányságot, 1956. október 26-án Korbely János százados mintegy 15 fős katonai különítménnyel érkezett a helyszínre. Az udvaron egy civil a nála lévő pisztolyért nyúlt, hogy átadja, ekkor Korbely a bíróság későbbi megállapítása szerint tűzparancsot adott, és maga is lőtt. A lövöldözésben három civil meghalt, három másik pedig megsebesült. Korbelyt 2001-ben a magyar bíróság több emberen elkövetett emberöléssel megvalósított emberiesség elleni bűncselekmény miatt öt év szabadságvesztésre ítélte.

Baka András, Magyar Péter új köztársasági elnöke pedig ennek az embernek a felmentéséhez járult hozzá a szavazatával Strasbourg-ban.

Tehát, az új kormány semmibe veszi a magyar népet, mert ahelyett, hogy a kezükbe helyezné a döntést arról (ahogy azt például korábban a Jobbik javasolta), hogy ki legyen Magyarország köztársasági elnöke, inkább a saját emberét ülteti a pozícióba. Egy olyan személyt, aki gyakorlatilag hozzásegített egy több tucat ember halálát és sebesülését okozó embert a szabadsághoz.

Csendben merül fel a kérdés: miben más ez, mint amikor Varga Judit mentette fel a pedofil K. Endrét? Hiszen mindkét ügyben rengeteg ember sérült, ment tönkre az életük, Korbély esetében halt meg, a hatalom mégis valamilyen okból kifolyólag úgy gondolta, a bűnösök ítélet helyett felmentést érdemelnek.

Murányi Levente: Ez gyilkosság volt, a szememben ezek olyanok, mint az ávósok

Az Alfahír megkereste Baka személyével és megválasztásával kapcsolatban az 56’-os forradalmárt, Murányi Leventét.

Murányi szerint Korbely és a hozzá hasonlók nem többek közönséges gyilkosoknál.

– A szememben ezek olyanok, mint a szovjetek vagy az ávósok. Belelőni a forradalmárok tömegébe az gyilkosság – jelentette ki a forradalmár, hozzátéve, Baka nem alkalmas a köztársasági elnöki pozíció betöltésére, hiszen ő is része volt annak a csapatnak, aki 2008-ban „felmentette a felmenthetetlent”.

– Baka András méltatlan a tisztségre, mint 56’-os forradalmár elfogadhatatlannak tartom az általa elkövetett bűncselekményt. Ez egészen egyszerűen kizáró ok kellett volna, hogy legyen – véli Murányi Levente.

Magyar Péter és kormánya választottját tehát az élő történelem is helyteleníti. Kíváncsian várjuk, vajon Baka mihez kezd az örökségével: meghajol-e a hatalomnak, és folytatja a bólogatást vagy inkább mélyen és hosszasan a tükörbe néz, és megpróbál vezekelni a múltban elkövetett bűneiért?