Nem pazarolják az időt: a héten megkezdődnek a kilakoltatások

Bár a tél még csak nem is csomagol, nagyon sokan dobozolhatnak. Mától ugyanis nem védi a kilakoltatási moratórium azokat az adósokat, akik ellen tartozásuk miatt végrehajtási eljárás indult vagy már el is árverezték az ingatlanukat.

Mától nem védi a kilakoltatási moratórium azokat az adósokat, akik ellen tartozásuk miatt végrehajtási eljárás indult vagy már el is árverezték az ingatlanukat. Bár a korábbi hírek arról szóltak, hogy tízezrek kerülhetnek az utcára, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke szerint az idén várható kilakoltatások száma nem éri el az ezret. Ugyanakkor már a héten végrehajtanak akár több lakáskiürítést is - írta a Magyar Nemzet.

Az újság keddi cikke szerint bár a végrehajtói kar korábbi adatai szerint a devizahiteles törvények alapján 210 ezer végrehajtási ügyet függesztettek fel, a szervezet elnöke szerint nem várható kilakoltatási hullám. Schadl György elmondta, becsléseik szerint körülbelül 600 lakáskiürítés várható idén, ami a korábbi évekhez képest nem nevezhető kirívónak. Az elnök szerint egészen biztos, hogy már ezen a héten lesz kilakoltatás, akár több is.
 
A kar elnöke szerint egyebek között azért sem várható kilakoltatási dömping, mert az önálló bírósági végrehajtók számos esetben tárgyalásokat folytatnak a pénzintézetekkel, mivel a banki elszámolások miatt problémássá váltak az eljárások. Az elszámolások után ugyanis a bank követelése sok esetben nem egyezik meg a közjegyzői okiratban foglalt összeggel, ha pedig nagyobb a tartozás, a végrehajtó nem intézkedhet.
   
A köztestület honlapja szerint közel 15 ezer ingatlan vár árverezésre, ezek közül 3500-at már megpróbáltak elárverezni egyszer vagy kétszer, csaknem 12 ezret pedig már harmadik alkalommal tűztek ki árverésre - ismerteti az újság.

Hosszabbítsák meg a kilakoltatási moratóriumot!

Felháborítónak tartjuk, hogy jobbító javaslataink ellenére a kormányzat a téli időszakban szinte egy jottányit sem haladt előre a jórészt önhibájukon kívül bajba került és kisemmizett hitelkárosultak és banki adósok ügyének rendezése kapcsán. A lakáshitelesekről és a szabad felhasználású hitellel bírókról már korábban lemondtak, az utóbbi hónapokban pedig az autóhiteleseket sem hozták jobb helyzetbe, mint amilyenben a „rendezés” előtt voltak. Emellett a Nemzeti Eszközkezelőbe belépés érdekében még mindig a bankok mondhatják ki a végső szót, a magáncsőd intézménye pedig az értelmetlen szűkítések miatt teljes csőddé vált: alig pár száz érdemi érdeklődővel számolhat - áll a Jobbik reagáló közleményében.

A fentiek okán a Jobbik azt követeli a kormányzattól, hogy egészen addig hosszabbítsa meg a kilakoltatási moratóriumot, illetve biztosítsa, hogy a becsületes családok ne kerülhessenek utcára, amíg helyzetüket nem rendezik megnyugtató és kiszámítható módon. A Jobbik ennek érdekében a következő napokban részletes javaslatait is közzéteszi, ugyanakkor nem tágítunk a devizahitelek felvételkori árfolyamon történő forintosításától sem, ami által a polgároktól indokolatlanul elvett összegek túlnyomó része visszacsoportosítható az összegek tulajdonosai számára. Ennek értelmében tehát a Jobbik senkit sem hagyna az út szélén, szemben azzal a kormánnyal, amely a moratórium lejártával több ezer család utcára kerülését kockáztatja - olvasható a Jobbik alelnöke, Z. Kárpát Dániel által jegyzett közleményben.