Kezdjük a legfontosabbal: igazságos ítélet született?
Megdicsérni ezért a tettért nem kell, és nem is fognak. De arra is fontos figyelni, hogy hogyan jutottunk el idáig. Amit három év alatt átéltem, az már maga is egy büntetés volt, de a bíró a szívemből szólt az indoklás során. Nagyon tanulságos ügy volt, a hazugságokat kiválóan kiszűrte a bűnözői kör vallomásaiból, hiszen nekik az volt a céljuk, hogy engem behúzzanak a csőbe. Az utolsó szó jogán is elmondtam, hogy a sorozatos betörések provokálták ki a történeket. Négy-öt betörésig tudtak hergelni, utána egy egyébként undorító állagú borba töltöttem a fagyállót, ők meg megitták. Ha homokot szórok bele, azt is megisszák.
Esténként őrködni jártam a kert végébe, de amikor délután elvitte a bort, én még dolgoztam.
Az első tárgyaláson próbáltam elmondani, hogy egy kábítószerfüggő, alkoholista, legyengült szervezetű ember másképp reagál a szerre, mint egy egészséges, ráadásul mindezt még tetézte az is, hogy két nap mínusszal vitték őt be a kórházba. Emiatt az ítélet végén a bíró is elmondta, hogy ebben a családjának is felelőssége van - az apja ezen külön kiakadt amellett, hogy engem nem zártak be.
Tehát elégedett, vagy lett volna mégjobb forgatókönyv?
Ha pofátlan lennék, azt mondanám, hogy a megrovás. De igazság szerint, mivel kilenc hónapig lebegett a fejem felett a hét év, most
olyan érzésem van, mintha hátizsákkal járnék mindenhová, és szórnám ki belőle a köveket. Folyamatosan megkönnyebbülök.
Megérdemeltem amit kaptam, és bár reméltem, hogy nem csuknak be, közben arra is felkészültem, hogy ha be kell vonulnom, munkával foglalom el magam. Az ügyvédeim mellettem álltak, segítettek volna, hogy a lehető legkönnyebb legyen bent.
Milyen érzés volt szembesülni vele még az első foknál, hogy akár hét év is lehet a büntetés?
Először nem is értettem, aztán 4,5 évvel számoltam rögtön, a jó magaviselet miatt. De leginkább nem hittem el, mert ha az ember ebbe belegondol, becsavarodik. Bizonyos helyzetekben csak ez működik, persze ettől még rajta van az emberen a súly, tudat alatt ott van minden. Nyaralás alatt is úgy éreztem, mintha zacskót húztak volna a fejemre, az ingereket alig kaptam meg. Ezért nem is lennék politikus soha, nem is tudom, hogy nem halnak bele a felelősségbe.
Tehát az elmúlt három évben ha nem is hangsúlyosan, de ott volt a nyomás.
Voltak hullámzó korszakok. Amikor helyszínelés volt, vagy megfenyegettek, akkor nagyon rossz volt, aztán amikor nem zaklattak, akkor meg jobb.
És most?
A tárgyalás előtt mindent magamba fojtottam, görcsben volt a hasam, enni nem tudtam rendesen, néztem a tévét meg nem is, szóval minden olyan csökkent értékű volt. Most már folyamatosan eresztek le, telnie kell az időnek.
Milyen fenyegetések voltak?
Hallgattak már a házam előtt siratós zenét, de rám húzták a kormányt is. Többször beszóltak, hogy gyilkos vagyok. Elosztva nagyjából 3-4 havonta történt valami, de volt olyan hónap, hogy kétszer is megtaláltak.
A család csinálta?
Az apuka, az egyik fia, meg az elhunytnak az egyik fuxos barátja, aki a tárgyaláson is ott volt. Egyikük provokált már verekedést is, de ebbe nem mentem bele, mert nem akartam rontani a helyzetemen.
Tudott erről a rendőrség?
Igen, a körzeti megbízottnak folyamatosan jeleztem, ő pedig a napi jelentésébe beírta. Külön feljelentést nem ért meg a dolog, azt, hogy lefoglaljak egy autót, majd jegyzőkönyvekkel rohangáljak.
A haláleset után még volt egy betörés, elkezdték megbontani a falat. Azóta is vannak ügyek?
Semmi. Még a szomszédba átlógó gyümölcsöt sem szedik le, már semmi nem tűnik el. Csend van és nyugalom, igaz, kamerarendszer is működik azóta, ami elriasztja őket.
A bíróságon az áldozat apja meg akarta Önt verni. Van félnivalója?
Magától az embertől nem félek, legfeljebb attól, hogy bekattan, és nem tudja majd, hogy mit csinál. Erre nincs garancia. Ma is erre cirkált az autójával, de ha jól tudom, a rendőrök beszéltek vele, hogy ne csináljon hülyeséget. Estére pedig ugyan nem kértem, de küldtek ki plusz járőrt a környékre. Szerintem a lelkifurdalását, és a fia miatti gyűlöletét egyben rám vetíti, így mindenért én vagyok a hibás.
Pedig én nem a fiának állítottam csapdát, hanem egy betörőnek.
Ha tudom, hogy ki jár be, nem is csináltam volna meg, mert undorító egy csapat. A kíváncsiság hajtott, tudni akartam, hogy ki jár be lopni. Ezt a bíró is látta, hiszen tölthettem volna tiszta vegyszerbe is boraromát, ha tényleg ölni akartam volna. De én nem ezt tettem, hanem a bor rossz, sűrű aljába töltöttem az ötliteres kannából két liter fagyállót.
Normális a környezetem, normálisan élek, szeretem a csendet. Nem tartom magam gyilkos típusnak, és örülök, hogy ezt a bíró is így látta. A védői beszédek is kiváló példákat hoztak erre.
A társadalom is egyként állt a "fagyállós gazda" mögé, Facebookon hatvanezres csoport jött létre. Érezte a támogatást?
Igen, én is láttam, hogy az érintetteken kívül mindenki mellém állt. Sokan konkrét segítséget is felajánlottak a családom számára, ha engem évekre elvesztenének. A másodfokú ítélet után voltak olyanok, akik gratuláltak, de szerintem erre nincs szükség.
Az igazságnak kell gratulálni, nem nekem.
Termel még bort?
Tizenhét meggyfa van, de talán csak négyet hagyok meg belőlük. Bort már nem csinálok. Idén is szedtem egy fél vödörrel, aztán ott rohadt meg. Az előző sem volt jó ízű, meg hát megkínálni sem igazán tudok kit vele. Az egészet azért kezdtem el, mert túl olcsón lehetett eladni a szedett meggyet, gondoltam, hát legyen belőle bor.
Gyerekekkel szedtem a meggyet, apósom fejtette ki a magot, apámmal fejtettük át, a betörő meg megitta.
Az egyik lap arról írt, hogy el akarnak költözni. Igaz ez?
Nem, csak kiforgatták a szavaimat. 18 éven át a saját kezeimmel raktam össze itthon mindent, itt minden úgy néz ki, ahogyan megálmodtuk. Nem megyünk sehová. Mert nem nekünk kell elmennünk.