A nemzeti összetartozás azt is jelenti, hogy senkit nem rekesztenek ki a nemzetből

A nemzeti összetartozás azt is jelenti, hogy senkit nem rekesztenek ki a nemzetből

A Jobbik, a Momentum és a Párbeszéd szerint a nemzeti összetartozás azt kell, hogy jelentse: senkit nem rekesztenek ki a nemzetből, nem vonják kétségbe identitását - közölték az ellenzéki pártok országgyűlési képviselői szombaton az MTI-vel.

Berki Sándor (Párbeszéd), Lőcsei Lajos (Momentum) és Varga Ferenc (Jobbik) hangsúlyozta, a nemzeti összetartozás emléknapja talán az egyik legjelesebb alkalom arra, hogy kinyilvánítsák: a teljes Kárpát-medencében élő magyarajkú cigányság is az egységes magyar nemzet része, mert a történelem igazságtalanságai ellenére magukat ma is magyarnak vallva hűen őrzik és ápolják az egyetemes magyar kultúrát, a nyelvet, és szolidárisak anyaországuknak tekintett hazánkkal.

Aki másként gondolkodik, az Magyarország megosztására, olyan feszültségek szítására törekszik, amelyek rombolják, nem pedig építik nemzetünket, európai társadalmunkat - fogalmaztak az ellenzéki politikusok.

Kiemelték, "hazánk, nemzetünk egyetlen józanul gondolkodó polgára sem akarhat a legmagasabb szintű politika, vagy akár a közbeszéd színterére visszaemelni olyan sötét és gyászos történelmi időket, amikor egy népcsoportot nem tekintettek a nemzet részének, alsóbbrendűnek ítéltek".

A három politikus aláhúzta, parlamenti képviselőként elsődleges feladatuk, hogy csökkentsék a társadalmi előítéleteket, küzdjenek a rasszista és antiszemita megnyilvánulások ellen, megteremtsék a romák valós társadalmi integrációját, társadalmi szerepvállalásuk lehetőségeit, és megfékezzék "az olyan politikai törekvéseket és személyeket, akik egy népcsoport, vagy egy kisebbségi közösség megsemmisítésére törekednek".