Kivezényelt diákokkal igyekeznek növelni a létszámot az Eucharisztikus Kongresszus rendezvényein

Kivezényelt diákokkal igyekeznek növelni a létszámot az Eucharisztikus Kongresszus rendezvényein

Kötelező iskolai programként kezelik több esztergomi, egyházi fenntartású gimnáziumban a diákok részvételét az Eucharisztikus Világkongresszus budapesti programjain, köztük a pénteki Ákos-koncerten is - írja az Átlátszó.

Az egyik ilyen iskola az Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium, ahol a 11. és 12. osztályos diákoknak kötelező részt venni a koncerten az igazgató indoklása szerint azért, mert az intézménybe való jelentkezéssel vállalták a szülők és a tanulók az egyházi jelleg alapján megfogalmazott nevelési elveket. 

Valkó Miklós igazgató az Átlátszó kérdésére elismerte, hogy írt levelet ezzel kapcsolatban a szülőknek, ahol jelezte, hogy ezen a programon "részt kell venni". Amennyiben a szülők nem szeretnék, hogy a gyermekük részt vegyen a rendezvényen, akkor külön kérvényt kell írniuk ezzel kapcsolatban.

A Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium és Kollégium két osztályának is kötelező osztályprogram az Ákos-koncerten való részvétel. Szánthó Gellért igazgató szerint a bentlakásos, ferences nevelők is elkísérik a csoportot a koncertre, így nem maradhat egy diák sem Esztergomban. Más osztályoknak más kötelező programjai lesznek az Eucharisztikus Kongresszushoz kapcsolódóan, míg a vasárnapi szentmisén minden osztálynak részt kell vennie a gimnáziumból.

Vadászati Világkiállítás: kötelező szakmai gyakorlat keretében viszik ki dolgozni a mérnök hallgatókat

Mint ma megírtuk, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) hallgatókat kötelez arra, hogy végezzenek "önkéntes" munkát a már több mint 70 milliárd forintba kerülő Vadászati Világkiállításon. Az ingyenmunkát a diákok tanítási időben kénytelenek elvégezni. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) hallgatókat kötelezne arra, hogy végezzenek "önkéntes" munkát a már több mint 70 milliárd forintba kerülő Vadászati Világkiállításon.

A rendezvényeken való részvétel kötelezővé tétele iskolások számára azért is érdekes, mivel a napokban jelent meg egy olyan írás a kormánypárti vasarnap.hu-n, amelyen arról panaszkodott a szerző, hogy még a magyar katolikusokat sem érdekli az Eucharisztikus Kongresszus. Varga Gergő Zoltán írásában "beteg kultúráról" és a magyar katolikus egyház gyengeségéről értekezik, majd konkrétan a budapesti katolikusokat kritizálja azért, mert "két-három BKV-megállót" sem képesek megtenni az esemény miatt. A cikk rövid időn belül eltűnt az oldalról, már csak az internetes tartalmakat archiváló Web.Archive.org-on olvasható az írás teljes terjedelmében.