Horváth Csaba korábbi zuglói MSZP-s polgármester az elmúlt hónapokban a Fidesz-közeli Bayer Construct Zrt. hivatalos tárgyalódelegációjának tagjaként járt a XIII. és a XV. kerületi önkormányzatok vezetésénél a cég helyi beruházásairól egyeztetni – írja több forrására hivatkozva a Telex, akinek értesülését a Ladányi Zsolt, a XIII. kerületi önkormányzat sajtó- és kommunikációs referense, valamint Gyurkó Dániel XV. kerületi alpolgármester is megerősítette.
A volt zuglói polgármester a lap megkeresésére azt mondta: nem alkalmazottja a Bayer Construct Zrt.-nek vagy a cégcsoport más egységének,
arra a kérdésre azonban nem kívánt válaszolni, hogy más formában szerződésben áll-e a céggel.
Szerinte nem tartozik senkire, hogy mivel foglalkozik, a közéleti tevékenységét tavaly szeptemberben lezárta, és már nem tekint magára közszereplőként. Balázs Attila, a Bayer Construct Zrt. tulajdonosa és igazgatója a cikk megjelenéséig nem reagált a megkeresésre.
Horváth felbukkanása azért is érdekes, mert a Bayer Construct egyik gigaberuházása a Zugló szívében, a Bosnyák téren épült kormányzati irodaház és pláza, a Zenit Corso, ennek október közepi megnyitójára őt volt polgármesterként meghívták, Rózsa Andrást, a városrész mostani első emberét azonban nem. A volt MSZP-s politikus Tiborcz István korábbi üzlettársával, Balázs Attilával, valamint Borbély Ádámmal, a Fidesz volt zuglói polgármesterjelöltjével együtt vágta át a szalagot, és a megnyitón beszédet mondott Szentkirályi Alexandra, a Fidesz budapesti elnöke is.

Horváth Csaba kerületvezetői gazdálkodását éles kritikák érték, az új polgármester, Rózsa András az Mfornak adott interjújában úgy fogalmazott,
„a Horváth Csaba nevével fémjelzett városvezetés mögött nagypolitikai erőviszonyok is megbújtak, és a volt országgyűlési szocialista országgyűlési képviselő, Tóth Csaba igen komoly és közvetlen irányítást gyakorolt a politikai ügyekre. Ők nem a helyiek érdekeit képviselték. Ők üzleti, hatalmi okokból voltak itt.”
A kerület első embere a lapnak azt mondta, a városgazdálkodási cégnél négy ügyben is feljelentést tettek, de a parkolócégnél is születtek megállapítások és több önkormányzati céget is át kell világítaniuk Horváth polgármestersége után.
