New Yorkban is elöregedett és balesetveszélyes a metró, de ott szükségállapotot hirdetnek

Több mint harminc utas könnyebben megsérült egy keddi balesetben, amelyben kisiklott egy szerelvény két kocsija. A baleset miatt utasok százai rekedtek hosszú időre a szerelvényen.

A metróhálózat jelenlegi állapota teljesen elfogadhatatlan - jelentette ki a főpolgármester egy csütörtöki szakmai konferencián, amelyen az elmaradt beruházásokat, az elmaradt karbantartást és az elmaradt korszerűsítést tette felelőssé a közlekedési hálózat jelenlegi bajaiért.

"A késések az őrületbe kergetik a New York-iakat. Az utasok torkig vannak a tájékoztatás hiányával, a megbízhatatlansággal, és most még itt vannak a balesetek is"

 - mondta Cuomo, aki szerint a szükségállapot kihirdetése segít lerövidíteni a bürokráciát és felgyorsítani a szanálást. 

A főpolgármester felszólította a New York-i közlekedési vállalat (MTA) elnökét, hogy záros határidőkön belül álljon elő szanálási tervekkel, ezek kidolgozására 1-2 hónapot adott. 

Cuomo szerint a New York-i tömegközlekedés "infarktusos állapotban" van, amit nem valamiféle váratlan esemény okozott, "hanem egy egész élet, a rossz szokások".

Rámutatott, hogy a New York-i metróhálózatban közlekedő 6400 vagon közül 700 már öregebb a 40 éves amortizációs idejénél, a legöregebb 52 éves. "Ezek szó szerint múzeumba való metrókocsik" - mondta.

A jelzőberendezések jó részét még 1937 előtt szerelték be, és a jelenleg tervezett ütem mellett lecserélésük a hálózat egészében 40-50 év múlva fejeződne be. 

A késések száma ma már eléri a havi 75 ezret. 

A polgármester tarthatatlannak nevezte azt is, hogy a közlekedési vállalatnak öt évig tart egy új metrókocsi beszerzése.

"Ha a jelenlegi gyártók nem tudnak szállítani a kívánt időben, más gyártókat kell keresni"

 - mondta. 

Vannak országok, ahol ennyi idő alatt egy egész metróhálózatot építenek - hívta fel hallgatóságának figyelmét a politikus. Miközben a felújítást elhanyagolták, a napi utasszám hatmillióra nőtt a New York-i metrón az 1990-es évek elejének napi négymilliójáról.