„Nincs visszaút” – hiába reménykedtek ebben az ellenzéki pártok

Demokratikus lecke - pedig még nincs is terrorveszély.

Mint ismert, nagyjából egy hete tartja lázban a magyar közéletet a Fidesz legújabb terve, mely során az Alaptörvényben meghatároznák a terrorveszély-helyzet tényállását, amely egyébiránt további sarkalatos törvények módosításával is párosulna.

(Elhíresült példa a világháló, az emberek szabad mozgása, illetve a sajtó korlátozása).

Németh Szilárd sajtótájékoztatóján többször is hangsúlyozta, hogy

a Fidesz a magyar családok biztonsága mellett állt ki, amikor nemzeti konzultációt indított az illegális bevándorlással kapcsolatban, amikor lezárta a déli határt, és szigorított a bevándorlással kapcsolatos jogszabályokon, illetőleg felhatalmazta a honvédséget a határvédelmében történő beavatkozásra.

A politikus véleménye szerint az Alaptörvény-módosítása is ebbe a sorba tartozik - azaz a magyar emberek biztonságát védi, és ebből a Fidesz egy jottányit sem fog engedni, mert ez a magyar emberek kinyilvánított véleménye is.

Ez ám a zseniális csavar - már-már Joseph Hellert idézi.

Figyeljünk csak:

Ugye, a szocialisták és a Jobbik is módosítókat fűztek az Alaptörvény-módosításának koncepciójához, azonban mivel "mindkét ellenzéki javaslat szembemegy az emberek érdekeivel" (tehát változtatna a Fidesz ötletén), nem fognak tárgyalni egyik ellenzéki párttal sem a kormány részéről.

"Kompromisszumot nem ismerünk ebben a kérdésben, a legfontosabb a magyar emberek biztonsága, ezért mindent meg fogunk tenni. Ebből nincs visszaút"

- egyértelműsítette határozottan Németh Szilárd a Fidesz demokrácia-felfogását.

Gránit

Most besegítünk az MSZP-nek

A hazai demokratikus berendezkedést annyira tökéletesen bemutatja a következő kis anekdota.

Ugyanis Németh Szilárd sajtótájékoztatójának kezdete előtt fél órával fejezte be a maga sajtó eseményét a szocialista párt, amelyen egyébiránt bemutatták a salgótarjáni polgármester-jelöltjüket, Fekete Zsoltot is.

Természetesen, itt is felmerült az Alaptörvény-módosítás lehetősége; ennek kapcsán Tóbiás József pártelnök felidézte, hogy

még nem kapott semmilyen választ a kormánypárttól arra a levélre, amelyben egy közös szakmai parlamenti vitaalap kidolgozását szorgalmazták.

Jelentjük, itt a válasz - nincs egyezség.

Egyébiránt Tóbiás József arra is figyelmeztetett, hogy az Orbán-kormánynak fel kellene készülni 2016 tavaszára, amikor a szlovén-osztrák-német együttműködés következtében Magyarországon fog rekedni a bevándorlók következő hulláma.

Mi lesz akkor?

- érdeklődött az ellenzéki képviselő.

A szocialista pártelnök szerint erre a kérdésre kellene választ találnia az Orbán-kormánynak.

A szocialistákhoz hasonlóan járt a Jobbik is.

Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője kedden szintén sajtótájékoztatón fejezte ki abbeli reményeit, hogy

konstruktív vitát fognak lefolytatni a terrorveszély-helyzetről a parlamentben.

Németh Szilárd azonban

a demokrácia lángjai közé vetette az összes  ellenzéki javaslatot.