Ha valami nem lennék, akkor Nyakó István

Szoci kormányváltó recept: Orbán-rezsim, Orbán-rezsim és Orbán-rezsim.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy az MSZP sajtófőnöke odaszegezett a tévéképernyő elé, de azért kávéfőzés mellé aláfestésnek elment.

És még ez is elég volt ahhoz, hogy érzékeljem, lerí szegényről, hogy egy szavát sem hiszi el annak, amit mond. 

Rohadt hálátlan feladat lehet ezt a hiteltelen figurákból álló (beleértve persze önmagát is), többszörösen megbukott MSZP-t, illetve annak kormányfőjelöltjét, Botka Lászlót a baloldali együttműködés kovászaként, az Orbán-kormány elleni harc V2-eseként előadni.

Mert, értem én, hogy a szocik szerint baromi jól hangzik, hogy az Orbán-rezsim így, az Orbán-rezsim úgy, hogy a mindent, de még azt is felülíró szent cél az Orbán-rezsim megbuktatása, de ez akkor is szánalmas erőlködés. Olyan, aminek rendszerint rossz vége lesz. Igen, az...

(Visszanéztem, Nyakó 8-szor mondta, hogy Orbán-rezsim, egyszer pedig csak úgy magában, hogy rezsim)

Adott egy politikai közösség, a baloldal, minden töredékével és maradékával, amelyik az elmúlt negyedszázadban 12 éven át irányította az országot. Köszönjük, látjuk milyen frankón, tehát elég volt belőlük.

Aztán adott a másik politikai közösség, a Fidesz és tragikomikusan súlytalan kamuszövetségesei. Látjuk ezt is, milyen jól kormányoznak: aki a szocik idején elmenekült az országból, az nem jött vissza, de legalább jó sokan mentek még utánuk az elmúlt több, mint 7 évben is.

Gyerekek! Elég volt belőletek, úgy ahogy vagytok!

Elég ebből a szánalmas orbánrezsimezésből, ugyanis tetszik vagy sem, de a Fidesz törvényes úton jutott hatalomra 2010-ben, majd maradt ott 2014-ben.

Mert lehet kritizálni, sőt nagyon nehéz nem ezt tenni az orbáni hatalomgyakorlási technikával összefüggésben, de mindennek, hogy ez egyáltalán létezhet, ti vagytok az előzménye, kedves szocialisták. Akik olyan "sikeresen" vezettétek az országot, hogy a Fidesznek úgy hullott ölébe a kétharmad, hogy csupán annyit kellett kommunikálniuk, hogy ők nem ti vagytok.

Nem csak Nyakó Istvánnak, de bármilyen MSZP-s politikusnak lenni elég rossz lehet manapság, mert gondolom ahogyan én találkozom olyan baloldali értékrendű szavazókkal, akik már nem hisznek nekik, és inkább a Jobbikra fognak szavazni, mint a szemükben egyetlen kormányváltó erőre, úgy ezzel a baloldalon is szembesülnek. 

Mert egyre több ember jön rá, hogy nem elég önmagában a Fidesz-kormányt leváltani.

Végre valahára rendszert kell váltani, és felépíteni egy olyan országot, amelyben az érvényesülés alapja nem a párthűség, a sógor-koma-rokon mátrixban elfoglalt pozíció, hanem az emberi minőség és a rátermettség.