Jelentős jobboldali előretörés várható Olaszországban - A kormányalakítás még kérdéses

Az eredmény idegességet okozhat Brüsszelben, mivel fellendítheti a populista és euroszkeptikus erőket az eurózóna harmadik legnagyobb gazdaságában egy olyan időszakban, amikor az Európai Unió jelentős politikai és gazdasági reformokba szeretne belevágni.

A La7 (A hetes) hírtelevízió részeredményekből kivetített előrejelzése szerint a parlament mindkét házában a 31 éves Luigi Di Maio vezette M5S lesz a legnagyobb önálló párt a maga 32-33 százaléknyi szavazatával, ám ereje elmarad majd az együttesen közel 37 százalékhoz jutó jobboldali konzervatív pártszövetségétől.

Utóbbi tömbön belül a részeredmények alapján a Matteo Salvini vezette Északi Liga lehet a domináns erő, miután mintegy 17,5 százaléknyi szavazatot kapott a 81 éves Silvio Berlusconi volt kormányfő által vezetett Hajrá Olaszország (FI) mintegy 14 százalékával szemben.

A balközép választási koalíció gyenge, összesen 22-23 százalékos eredményre számíthat, benne a mintegy 19 százaléknyi voksot begyűjtő, Matteo Renzi volt miniszterelnök vezette Demokrata Párttal (PD). A PD-vel szövetségben lévő, baloldali Szabadok és Egyelőek pártja alig több mint 3 százalék voksot kapott.

További csapást jelent az EU számára, hogy az Emma Bonino volt külügyminiszter és uniós biztos vezette, határozottan Európa- és migrációpárti Több Európát elnevezésű párt az előrejelzések szerint nem tudja majd átlépni a parlamentbe jutás 3 százalékos küszöbét.

"Ha ez lesz az eredmény, az vereséget jelent számunkra, és ellenzékbe vonulunk"

- mondta a Rai állami televíziónak Ettore Rosato, a PD alsóházi frakciójának vezetője, kizárva a koalíciókötés lehetőségét az Öt Csillag Mozgalommal vagy a jobboldali pártszövetséggel.

Wolfango Piccoli, a Teneo Intelligence politikai tanácsadócég társelnöke Berlusconit és Renzit nevezte meg a választási éjszaka fő veszteseinek, és Twitter-bejegyzésében azt sugallta, hogy az M5S és az Északi Liga együtt képes lesz kormányt alakítani.

E két párt előretörésével a legtöbb aggodalomra okot adó forgatókönyv valósult meg egy olyan kampányt követően, amelyen foltot ejtett a politikai erőszak, a fokozódó migránsellenes hangulat és a gazdasági kilábalás erőtlensége miatt érzett általános elégedetlenség.

Megalapozatlannak bizonyultak viszont a választók politikától való elfordulásával számolók félelmei. A mintegy nyolcezer olasz település közel mindegyikéről beérkezett adatok alapján az olasz belügyminisztérium azt közölte, hogy a választási részvétel aránya alig maradt el a 75 százaléktól, ami szinte egyezik a 2013-as választások részvételi arányával.