Előre látta, hogy ez lesz?
Nem volt nehéz, hiszen például a Csányi-érdekeltségű Bonafarm-csoport agrár-vidékfejlesztési stratégia gyanánt már 2010-ben letett egy hasonló koncepciót a kormányzat asztalára. Bár ez a nagy élelmiszer-ipari tőkeérdekeltségek által integrált agrárfejlesztési javaslat akkor még formálisan nem vált nemzeti stratégiává, ám Fazekas Sándor nekem valószínűleg már akkor nem ok nélkül ismételgette, hogy „meg kell egyeznünk a nemzeti nagytőkével”. Nem volt véletlen tehát az sem, hogy ez a kör a gazdálkodó családokat és azok szövetkezését támogató Nemzeti Vidékstratégia kormányzati elfogadtatását is akadályozta, és lemondásomat követően a kormány azt ki is hajította az ablakon. Ezután, 2012 decemberében a szövetkezés helyett az Alaptörvénybe is az „integrált mezőgazdasági termelésszervezés” került. A meghirdetett Nemzeti Vidékstratégiával homlokegyenest ellenkező állami földbérlet-pályázati rendszer, valamint az elfogadott földforgalmi törvény mellett a gazdák integrátorok alá szervezése és ennek Alaptörvénybe foglalása már csak „hab volt a tortán”, és csak idő kérdése volt, hogy mikor állnak elő ennek a törvényi szabályozásával.
De miért pont most, több mint négy év után?
Bizonyára csak a megfelelő lélektani pillanatot várták, amikor – a „piszkos tizenkettőnek” emlegetett 2001-es állami gazdasági rablóprivatizáció, vagy az állami földek egy szűk év alatt lebonyolított statáriális kiárusításának időszakához hasonlóan – az általános figyelmet más ügyekre sikerül terelni. Ma úgy látom, számos ilyen mesterségesen gerjesztett ügy van, így kevés figyelem irányul az egyébként nemzetbiztonsági kategóriába tartozó agráriumra, a vidékre.
Csányi Sándornak egymilliárdjába fájt, hogy nem tudta olcsón dolgoztatni a henteseit
Ez történt Csányi Sándorral is. Az OTP- és MLSZ-elnök Mohácson - állami támogatás mellett - április végén nyitja meg gigavágóhidat, ám máris egymilliárd forintot bukott miatta.Ugyanis ott is alapvető probléma a munkaerőhiány, de a milliárdos üzletember szerint ezt is le tudták küzdeni:
És mi történhetett 2010 nyara és 2012 decembere között?
Amikor a kormány 2012. december 7-én az Alaptörvény harmadik – földügyekkel kapcsolatos – módosító indítványát beterjesztette, és az a földforgalom és az üzemszabályozás mellett nem az eredeti nép-párti programnak megfelelő családi gazdasági és a szövetkezeti modellt, hanem az integrált mezőgazdasági termelésszervezést nevesítette, akkor ez még a kormánypárti frakciók soraiban is meglepetést okozott, és annak tartalmáról maguk a kormánypárti képviselők, de a mezőgazdasági kabinet vezetése sem tudott semmit. Ráadásul a kormány rendkívüli, sürgős tárgyalást kért. A végszavazást megelőző frakcióülésen javasoltam, hogy az integrátorok helyett a „szövetkezés” és a „családi gazdálkodás” kerüljön az Alaptörvénybe, ám ezt a miniszterelnök ingerülten utasította vissza. Azt a benyomást keltette, mint akinek nincs mozgástere, a potenciális nagytőkés integrátorok „foglya”. A háttérben tehát (belső körökből származó információk szerint is) ezeknek az oligarcháknak a kívánsága, Orbán velük való előzetes megállapodása állhatott
„Cserbenhagytál, Jóska!” – támadt önre sajtóhírek szerint akkortájt egy frakcióülésen a miniszterelnök…
Még frakciótag voltam, amikor 2013 februárjában, a gyulai kihelyezett frakcióülésen a vidék, a helyi közösségek és gazdálkodó családok érdekében megpróbáltam utoljára érvelni az európai gyakorlatnak és saját tradícióinknak is megfelelő családi gazdasági és szövetkezeti modell mellett. Orbán Viktor azonban durván személyeskedő hangnemben ledorongolt és rendre utasított. Pedig hát nem én változtam meg, hanem a kormányzó „elit”, élén a miniszterelnökkel fordított hátat annak a meghirdetett nép-párti programnak, aminek megvalósítására a választásokon a felhatalmazást kapta.
Végül is mi a baj ezzel az integrátorokra épülő koncepcióval?
A már akkor elfogadott és alaptörvénybe iktatott elképzelés szerint az állam az integrációs feladatokat a hét régiónak megfelelően egy-egy nagytőkés integrátornak több évtizedre koncesszióba adja. A családi gazdaságokra épülő, alulról önkéntesen szerveződő gazdaszövetkezet a teljes vertikum eredményét visszaosztja az azt létrehozó gazdálkodó családoknak, így a tevékenységek teljes haszna hozzájuk kerül. Ezzel szemben a felülről szervező, nagy tőkeerejű, monopolhelyzetű integrátor maga válik profitcentrummá, és kiszívja az összes hasznot az általa integrált gazdafürtből. Mindez a nagytőke által uralt dél-amerikanizálódó vidékhez és agráriumhoz vezet, ahol néhány nagytőkés érdekcsoport maga alá gyűri az adott régió egész mezőgazdaságát. Ennek – az egész társadalmat súlyos következményekkel fenyegető – törvénybe iktatásával „teljesedik ki” az a – nép-párti agrár- és vidékstratégiát megtagadó – folyamat, ami az állami földbérleti pályázattal, majd közös földvagyonunk kiárusításával elindult.
Ángyán József: a lelkiismeretem tiszta maradhatott, önként és idejében álltam fel
A kiszivárgott levelében megdöbbentően szervilisnek, és a keresztény értékrendtől messze távol állónak nevezte a Professzorok Batthyány Körének kvótareferendum mellett kiálló közleményét. Miért érezte úgy, hogy emiatt távoznia kell a PBK-ból? Ez a kormányzati propagandára is rálicitáló, a felelős értelmiségi szerepkör elárulását tükröző közlemény csak az utolsó csepp volt a pohárban.
Mit szól ahhoz, hogy az Agrárkamara azzal indokolja a törvénytervezetet, hogy az uniós támogatásokból finanszírozott, nagytáblás gabonatermesztésre épülő agrármodell nem váltotta be a reményeket, az „alulról építkező szövetkezés” pedig túl lassú, ezért kellenek az egy-egy régió mezőgazdaságát kézben tartó integrátorok?
Az indoklás szánalmas, hiszen éppen az integrációs feladatokra kiszemelt, kormányzati „stratégiai partnereknek” tekintett „mintagazdaságok”, nagybirtokok, nagy tőkeérdekeltségek – így a Csányi Sándor érdekeltségébe tartozó Bonafarm-csoport tagvállalatai is – azok, amelyek iparszerű, nagytáblás, tömegtermelő irányba tolják a mezőgazdaságot, és expanziós exporttörekvéseik alapanyag-előállító, tömegtermelő hátsó udvarának tekintik a vidéket. Az alulról építkező szövetkezés lassúsága pedig nagyrészt éppen a kormányzati támogatás hiányának és annak a politikai ellenszélnek a következménye, amelyben – tán nem véletlenül – a szövetkezeti törvény hét év alatt sem született meg. Ezek után az, hogy az Agrárkamara neve alatt fut a koncepció, már egyáltalán nem lep meg. Az Agrárkamara – a gazdacsaládokat eláruló, a nagybirtok és nagytőke érdekeit képviselő MAGOSZ-szal együtt – a kormány lakájszervezete, „előénekese” lett. Ők azok, akik – a gazdákra hivatkozva, ám kormányzati indíttatásra, „beintésre” kezdeményezve – lényegében a pártpolitikai szándékokat hajtják végre. Ők hozták néhány nap alatt tető alá az agrárkamarai törvényt, amely alapján egy választási komédiát is lebonyolítottak, ahol kizárólag egyetlen – a MAGOSZ és szövetségesei nagybirtokos, nagytőkés körökkel egyeztetett – listájára lehetett szavazni, akár anno a Hazafias Népfrontos időkben. S volt olyan megye, ahol a voksolásra jogosultak nem egészen öt százalékának részvételével „választottak” kamarai vezetőket. Ez lenne hát az a legitim szervezet, amely a „gazdák nevében” most javasolja az őket megnyomorító integrátorok és integrációs rendszer törvénybe foglalását.