„Ha ez egy mezőgazdasági üzem, akkor én meg a római pápa vagyok”
– jegyezte meg Hadházy Ákos abban a hétfői Facebook-posztban, amelyben bemutatta a már csak „Pusztaverszáj” néven emlegetett hatvanpusztai birtok tervrajzait. Ismert,
Orbán Viktor azt állította a gyanúsan fényűző beruházásról, az egy „félkész mezőgazdasági üzem”, mely az édesapjáé.

Hadházy Ákos a posztban azt írja, a két nagyobb épület és a mélygarázsok tervrajzait szerezte meg, ezeket egy építész rajzolta át egységes, jól értelmezhető formátumra. A független országgyűlési képviselő azt is közölte, az eredeti tervrajzokat forrásvédelem miatt nem teszi közzé.
A politikus posztjában a „vendégháznak” vagy „nyugati szárnynak” nevezett épület földszinti és emeleti terveit tette közzé, mely a lerombolt birkaistálló helyén áll, és mely az energetikai hatékonysági igazolás szerint is
lakóépület.
Azt írja, ebben van tíz lakás, mindegyikben több szoba (vannak olyanok, amelyikben négy is), konyha, WC, fürdőszoba. A luxusapartmanok 35-80 négyzetméteresek, és négy közülük kétszintes.
Az épületben van két lift, három lépcsőház, sőt plusz négy kétszintes lakás külön, saját lépcsőt kapott.
A földszinten egy 190 négyzetméteres étkező (kandallóval) és egy 140 négyzetméteres társalgó is helyett kapott.
Az emeleten kialakítottak egy 160 és egy 90 négyzetméteres dohányzószoba/klubszoba megjelölésű helyiséget is.
A földszinten van egy éttermi kapacitású konyha is. Hadházy megjegyzi, maga a konyha „csak” 40 négyzetméteres, de van hozzá
külön hűtőtér, italraktár, szárazáruraktár, fogyóeszközraktár, zöldség-előkészítő, húselőkészítő, fehér és fekete mosogató, a pinceszinten pedig külön steakelőkészítő helyiség is van.
A tíz lakás közül a legkisebbe közvetlenül a konyhából lehet külön lépcsővel felmenni. Hadházy a posztban azt írja, az építőmunkások szerint ez a séf lakása.
Van egy 10 négyzetméteres söntés, azaz kocsma is.
Az ottani tartózkodást segíti 25 négyzetméternyi gardrób, 80 négyzetméternyi raktár, mosókonyha és tisztaruha-raktár is.
Az ellenzéki honatya azt is kiemeli, hogy bár mind a tíz lakásban van mosdó és WC, emellett kialakítottak több közösségi férfi/női mosdót és zuhanyzót is, melyek a legkevésbé értelmezhetők – írja a posztban Hadházy.
