Önkéntes munkát végeznek és jótékonykodnak a Jobbik képviselői

Önkéntes szociális munkába kezd a Jobbik országgyűlési frakciója - jelentette ki szombati sajtótájékoztatóján Dúró Dóra, a párt országgyűlési képviselője.

A politikus elmondta: a Jobbik országgyűlési képviselői minden hónapban legalább egy napot önkéntes munkával fognak tölteni 2015-ben. Mindezt azért teszik, hogy ne szakadjanak el az emberektől, ami az elmúlt 25 évben a többi pártra sajnos jellemző volt - mondta Dúró Dóra, majd hozzátette: a jobbikos képviselők empátiáját is növeli az, hogy egy-egy napra más emberek bőrébe bújnak, más munkákat próbálnak ki, így ezeknek az ágazatoknak a problémáit, nehézségeit a saját bőrükön tapasztalhatják meg. Az itt szerzett tapasztalatokat az Országgyűlésben is kamatoztatnák, beadványokkal, kezdeményezésekkel fognak élni a megszerzett információk alapján.

Dúró Dóra hangsúlyozta: nem arról van szó, hogy a haverok cégeihez mennének azok profitját növelni, hanem a rászorulókon fognak segíteni, és olyan emberekkel dolgoznak majd együtt, akik által betekintést nyerhetnek elsősorban a szociális terület intézményeibe.

Egy másik hasonló missziós tevékenység lesz, hogy a Jobbik országgyűlési képviselői fizetésük 10%-át minden hónapban jótékony célra ajánlják fel.

A párt szeretné, ha a kezdeményezéssel élen járna, és várják mindazon szervezetek és magánszemélyek csatlakozását, akik velük szeretnének tartani.

Dúró Dóra végezetül elmondta: a Jobbik mindig is hangoztatta, hogy több mint egy párt, a nevében is tükröződő mozgalmi jellegét most sem szeretné elveszíteni, mikor már Magyarország második legerősebb pártja, és csak 400 ezer szavazóra vannak a kétharmaddal kormányszó Fidesz táborától. Az emberekkel való közvetlen kapcsolattartást a jövőben is szeretnék megtartani.